A porond homokos, poros talaján néma puffanással ér földet egy könnycsepp. Egy sós csepp, mely a magasból hullott alá.
A cirkusz sátrának két tartóoszlopa között kifeszített kötélen egy – modellnek épp nem mondható – csont sovány lány egyensúlyozik. Haja vörös, arca szeplős, alkata törékeny. Szinte elveszik az alant ülők szeme elől. E abban a pillanatban egyik külső hibája sem érdekel senkit. A körönséget csak a produkció érdekli, nem törődnek egy táncos-akrobata külsejével, lelki titkaival. Azért fizetnek, hogy szórakozzanak, hát azt is teszik.
- Velem ugyan ki törődik? – sikít egy hang az akrobatalány agyában. Oly erős, velőt rázó sikoly ez, hogy még az egyensúlypálca is megremeg kezében. Láthatóan billen oldalra a bot, s végül kicsúszik a lány kezei közül. Lehull a földre, csaknem agyonütve az odalent álló porondmestert. Egy tragédia előhírnökeként hullott alá, tudva, hogy nemsokára gazdája is követi.
A közönség felhördül, némelyek fel is sikítanak. A porondmester szitkokat szórva sétál ki a porond szélére, rémülten tekint fel a lányra. Nem, nem őt félti, csupán a produkciót.
A légi balerina lehunyja szemeit, tudja, hogy mi vár rá. Hosszú hónapok, évek óta ettől fél, de mégis, van a helyzetben valami megnyugtató. – Nem sokára vége. Mindjárt földet érsz.. – suttogják elméjében a hangok, immáron halkan, nyugtatón. Életében először néz szembe a halállal, de mégsem rémül meg tőle. Lelki szemei előtt lepereg egész addigi, elrontott, elpocsékolt élete…
…Balzsamos márciusi este volt, kéz a kézben sétáltunk. Soha nem gondoltam, hogy egy Malfoynak egyszer eszébe juthatok. De mégis megtörtént és én mérhetetlenül örültem neki. Lucius olyan volt, mint egy álom. Folyamatosan minden szabad estéjét velem akarta tölteni, ezért órák hosszat sétáltunk a park sötétjében nem törődve a kijárási tilalommal. Tudtam, hogy semmi sem tart örökké, de egy pillanatig sem foglalkoztatott a várható, biztos vég. Meglepően jólesett, amikor hozzámért, pedig mindig úgy tartottam, hogy nem szeretem a párkapcsolatokat. Egyedül akartam tengetni egész életemet, hogy nagy tudású varázsló legyek. De ő megfogott, és nem eresztett, aminek csak örülni tudtam. Végül aztán a kezdeti lelkesedést felváltotta egy rossz szerető viselkedése. Kíváncsi lettem rá, hogy a sok kedvessége mellett miért nem mondja ki azt az egy szót, amit barátnőmnek annyiszor odavet puszta játékból…
Nagyot sóhajt, utolsót, még mielőtt egyensúlyát vesztve oldalra dőlne, s lábujjai elhagynák a kötelet.
…- Miért nem mondod soha, hogy szeretsz? - bukott ki belőlem a kérdés. Felnéztem rá, igyekeztem szürke szemei titkait kifürkészni, de nem sok eredménnyel jártam. Volt benne valami megmagyarázhatatlan üresség.
- Fontos ez? - torpant meg nem messze a Tiltott Rengetegbe vezető ösvénytől. Bólintottam, mire elfordította a fejét. Hallottuk, hogy valaki közeledik, s ő hirtelen elengedte a kezem, mikor megjelent egy vékony, mindkettőnk által jól ismert lány a kastély felől.
- Szia Cissy! - köszöntem szárazon. Kicsit zavart, hogy pont egy fontos beszélgetést szakított félbe, de nem akartam udvariatlan lenni. Próbáltam Lucius kezébe csúsztatni újra sajátomat, de ő minduntalan ellökött. Teljesen összezavarodtam.
- Mi ez a nagy sétálgatás? Tán megzavartam valamit? - Narcissa mosolya még a sötétben is sugárzott. Figyeltem, ahogy Lucius arcvonásai is megváltoznak.. Igen, akartam mondani, de nem tettem.
- Engem soha nem zavarsz, Narcissa! Ugye téged sem, Sora? - Mit mondhattam volna? Megráztam a fejem, mert nem akartam ellentmondani neki. Így visszagondolva soha nem mertem ellene beszélni, mert valahol bennem volt a félsz. Elvégre mégis róla volt szó.. Arról a fiúról, akire leginkább illett a Mardekár ház tagleírása.
Narcissa közelebb lépett és mondott valamit, amire már nem nagyon emlékszem. Csak Luciust látom magam előtt, aki ellép mellőlem és átkarolja barátnőm derekát, majd felém fordulva annyit mond: - Most megyek. Meguntalak mára..
Mára? Ugyan, dehogy! Attól kezdve egész évben nem szólt hozzám, s a ballagás után sem láttam többé. Egy újságcikkből értesültem róla, hogy egybekeltek és megszületett fiuk, Draco. Nem mondom, hogy meglepődtem rajta.. Csak nagyon-nagyon rosszul esett. Szerettem, igazán. Hiszékeny, naiv kislány voltam, akinek nagy boszorkánykarrier helyett csak muglicirkuszokban való kötéltánc jutott. Valaha szerettem csinálni, mert afféle büntetés volt. De már unom.. Mára.. Is. Szerencsére vége van..
Zuhanni kezd lefelé, s bár hallja a külvilág hangjait, a rémült sikolyokat, mégsem érdekli semmi. Nyugodtan hullik saját halála karmai közé. Némán esik a porba, hogy egy utolsó reccsenés taszítsa örök némaságba.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
