A nappaliszoba esti félhomályában négyen tartózkodtak. Máté a földön ült, Fülöp a kanapén Döme mellett, Hanga pedig egy műanyag golyócskákkalt töltött, zsákszerű, süppedős puffon. Ötödik testvérük nem tartózkodott a helységben. Állítólag találkozóra ment néhány barátnőjével, de nagyon is jól tudta mindenki, hogy az a néhány az egyetlen darab és nem barátnő, hanem barát.
- Vicces, hogy Melcsi ennyire agyatlannak néz minket. - jegyezte meg Hanga két korty tea között. Nem volt túl jó viszonyban nővérével, de minden veszekedésük mellett azért szerette Melindát. Bár az utóbbi időben egyre nehezebben tudott kijönni vele.
- Nem néz annak! Csak nem akarja a kiskorú orrodra kötni, hogy mit csinál, amikor látogatóba megy!
Mátén kívül mindegyikük nevetett Fülöp fellengzős megjegyzésén. Valójában Fülöp sem túl régóta volt felnőttnek nevezhető életkorából adódóan. Még ő is csak tizenkilenc éves volt.
- Tudtommal itt nem én vagyok azegyetlen kiskorú, úgyhogy nem értem a megjegyzés élességének okát!- öltött nyelvet legidősebb bátyjára Hanga. Kiitta teájának maradékát, a bögrét pedig lehelyezte a mellette lévő dohányzóasztalra. - Különben is tudok egyet s mást Melcsi otthonon kívüli tetteiről!
- Az elmúlt egy évben folyamatosan hazudik, így ne ringasd magad abba a hitbe, hogy ismered minden titkát. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Máté. Ő nem nagyon volt fogékony nővére botrányos ügyeire és nem is óhajtott csámcsogni rajtuk, de ha véleménye volt azt mindig kimondta, kertelés nélkül. Így tartotta helyesnek.
Hanga vállat vont és elhallgatott. Lassan kezdett beállni a kellmetlen csönd, ami minden olyan alkalommal előfordult, amikor mindegyikük úgy gondolta, hogy a béke megőrzése érdekében jobb, ha elhallgat. Döme remekül elfoglalta magát, nem zavarta, hogy a többiek nem beszélnek. Éppen egy érdekes, futballról szóló cikket böngészett a reggeli lapban, ami csak így késő délután akadt a kezébe. De jobb későn, mint soha. Hanga egészen máshol járt gondolatban, így éppenséggel az sem különösebben izgatta volna, ha egyedül marad a helységben. Máté a falat bámulta, közben ujjaival malmozott. Olyan volt, mintha nem is lenne jelen. Egyedül Fülöp kezdte unni a némaságot. Előredőlt ültében, térdeire könyökölt, fürkészőn pillantott középső öccsére.
- Megint rajta töröd a fejed. Nem tudom, hogy mire fel van benned ennyi bosszúvágy. Neked lenne a legkönnyebb, ha egyszerűen túllépnél a dolgon. Ha erre képes lennél, akkor kevesebb pofont kapnál az élettől!
Máté elengedte füle mellett bátyja kiselőadását. Nem nagyon volt abban a hangulatban, hogy bármit reagáljon Fülöp okos megjegyzéseire. Unottan hanyatt vágta magát a szőnyegen, karjait feje alá vonta párna gyanánt és tüntetőleg Hanga felé fordította tekintetét kanapén ülő fivéreiről. Húga észre sem vette a testhelyzetváltoztatást. Ha kicsit jobban odafigyelt volna, akkor észreveszi bátyja tekintetében a furcsán fellobbanó, kísérteties lángokat és még idejében leállítja a beszélgetést. De nem így történt. Elkalandozott képzelt világokban és nem figyelte, hogy mi folyik körülötte.
- Ne is törődj vele. Fülöp szeret okosakat mondani, de ha cselekvésre kerül a sor, akkor ő csinál a legnagyobb meggondolatlanságokat! - vetette közbe Döme a lap kiterített sportoldalai mögül. A felszólalása nem aratott osztatlan sikert. Máté halványal elmosolyodott ugyan, de Dömét meggyőzte rosszat szólásáról a kanapé másik végéből jövő válasz, melynek hatására feje előrebukott és majdnem elharapta a nyelvét.
- Tudod, csak a miheztartás kedvéért. - vigyorodott el Fülöp. - Jaj, ne szenvedj már ennyire! Egy tockosba még senki nem halt bele..
A tarkóját dörzsölgető Dömét ez egy cseppet sem érdekelte. Maga elé rántotta az újságot és igyekezett újra elmerülni az eladdig olvasott cikkben.
Általában nagyjából így zajlottak a közösen tölött Rédics-esték. A fiúk egymást cukkolták, Hanga jól szórakozott rajtuk, majd belőle is kitört a pimaszság és addig piszkálta bátyjait, amíg azok neki nem estek és addig csiklandozták, amíg abba nem hagyta a szúrkálódást. Melinda eközben általában olvasott, de azért fél szemmel testvérein tartotta a szemét és magában jól szórakozott azok civódásán. De ez az este egészen más volt. Nővérük egy nagy veszekedést követően ment el otthonról, és félő volt, hogy ha nem jön haza éjszakára sem, akkor nagyon kihúzza a gyufát szüleiknél. Melinda ugyan már jóval elmúlt tizennyolc éves, de még otthon élt és csak akkor tehette meg, hogy házon kívül töltötte az éjszakát, ha arról előtte szólt mindenkinek. Ezt általában nem tartotta tehernek, de volt, hogy a komolyság helyét átvette benne valami furcsa kisördög és mindent elkövetett azért, hogy lázadónak mutassa magát. Nem ez volt a legjobb tulajdonsága, de azért el lehett viselni. Egy bizonyos ideig.
Miután Döme ismét elhallgatott, Fülöp úgy döntött, hogy tovább feszegeti az előbb megkezdett témát. Feltett szándéka volt, hogy jó útra téríti Mátét, ha törik, ha szakad.
- Beszélned kellene róla! Sokkal egyszerűbb elmesélni, mint addig enni magad, amíg végül olyat teszel mérgedben, amit később megbánnál.
Máté nagyot sóhajtott.
- Ugyan, ne röhögtess már! Nem fogok megölni senkit. Legfőképpen őt nem. De azért mégis aljas dolog volt, amit művelt, nem? Elmondja mindennek a családomat és engem, majd pedig azt hangoztatja, hogy ő nem hibás semmiben.
- És nem lehet, hogy tényleg nem is hibás?
Máté nem tudta, hogy gutaütést kapjon e vagy nevetőgörcsöt. Felkönyökölt fektében és Fülöpre szegezte megvető pillantását.
- Ne mondd már, hogy neki adsz igazat! - fakadt ki végül dühösen. Kezdte unni, hogy bátyja mindig objektíven szemléli a dolgokat és eszébe sem jut azért igazat adni bármelyik testvérének, mert családtagról van szó. - Ő az öcséd, vagy én vagyok? Hol élsz, hallod? Az a trágyadomb megütötte a húgunkat és te még azt kérdezed, hogy nem volt e igaza?!
Hanga felnyögött. Nem szeretett arra az ügyre gondolni. Otthon azt mondta, hogy a monoklit tornaórán szerezte, amikor véletlenül szemendobták egy kosárlabdával. Mindenki elhitte neki, csak Máté tudta az igazat. Annak már majdnem négy hete volt, a lila folt teljesen elmúlt, de bátyja még mindig úgy dúlt-fúlt, mint egy bosszúvágytól égő, sértett oroszlán. Máté ügyet sem vetett húga burkolt tiltakozására. Felült, szembehelyezkedett Fülöppel és várt. Várta, hogy tovább veszekedhessen. Valakin ki kellett töltenie a mérgét és erre bátyja volt a legjobb személy.
Fülöp elkerekedett szemmel meredt felváltva öccsére és húgára. Máté szavainak hallatán Döme is elképedve lökte félre az újságot, hogy teljes figyelmét a kialakuló veszekedésnek szentelhesse.
- Kiről beszélsz?
- Az egykori legjobb haveromról, természetesen. Miért, mit hittél? - értetlenkedett Máté. Fel nem foghatta, hogy Fülöp ennyire ne használja az eszét.
- Úgy gondoltam, hogy Petra miatt vagy kiakadva. Elvégre megcsalt. Vagy.. Szent ég! Ugye nem is tudtál róla?
- Hogy neked mennyi eszed van.. - sziszegte Döme, gondosan ügyelve arra, hogy csak Fülöp hallja, amit mond.
Máté egyik dühéből a másikba zuhant. Nem tudta eldönteni, hogy az önérzetén esett csorbát köszörülje ki, vagy húgát vegye védelmébe végre. Valamilyen szinten komikus volt az egész. Mindannyiuknak voltak titkai, de mind azt hitték, hogy a másik őszinte volt és nincs titkuk egymás előtt.
- Nem mondtad el? - fordult végül Hanga felé. Húga a fejét rázta, pillantásából kitűnt, hogy még most sem akarta volna, hogy kiderüljön.
- Senki nem kérdezte!
- Kérdeztük. És ezek szerint hazudtál. De miért? - tért magához Fülöp is az elszólása okozta önmarcangolásból.
- Gondolod, hogy ezzel dicsekszik az ember? Én például Döme helyében sem mondtam volna el, hogy szilveszterkor majdnem felrobbant a kezemben egy petárda és épp csak az ultosó pillanatban sikerült eldobnom! Mármint eldobnia. - kissé összevissza beszélt, igyekezett elterelni magáról a figyelmet. Sajnos ő is mellélőtt. Döme a füle hegyéig elvörösödött. Az lett volna a kisebbik gond, ha kiderül, hogy petárdázott. De a felelőtlenség már komolyabb bajba keverhette, főleg akkor, ha Fülöp is megtudja a dolgot. Húga jól elintézte a titkot, amit három hónapon át tökéletesen őrzött és úgy volt vele, hogy nem is derül ki soha.
- Én sem mondtam volna el a magam helyében. - szűrte a fogai között Döme, metsző pillantást vetve húgára. Fülöp már nem tudta, hogy merre kapkodja a fejét. Pillanatok alatt változott a nyugodt, délutáni együttlét kiderülő hazugságok poklává.
- Döme kérlek ne haragudj! Én csak.. azt hittem, hogy elmondtad. Örültem is neki, hogy nem lett belőle családi veszekedés.. Ha tudom, akkor..
Hanga teljesen összezavarodott. Nem akart ő bajt okozni, csak azt szerette volna, ha nem róla beszélnek végre és megússza a faggatózásokat. Fülöp is és Döme is haraggal nézett rá, Máté pedig a szőnyeget kezdte püfölni öklével dühödten. Hanga legszívesebben lehuppant volna mellé és elkapta volna csuklóját, hogy megállítsa, de egyszerűen képtelen volt megmozdulni. Úgy érezte, odaszegezték kedvenc puffjához. Nagyon úgy tűnt, hogy ebből a csapdából csak a teljes igazság felfedésével juthat ki. De mindent tisztázni nem olyan egyszerű. Még családi körben sem.
- Elég legyen ebből a cirkuszból. Máté! Most azonnal hagyd abba! Nem ér ennyit az egész.. olyan akarsz lenni, mint Dávid? Semmit nem ér, ha tönkreteszed magad. - Hanga kiabált, ahogy csak tudott, de bátyja nem hagyta abba a szőnyeg csapkodását. Sőt, inkább még erősebben verte oda öklét minden szó hallatán. Húga törődésében csak hálátlanságot látott, nem érdekelte már, hogy mi történt egy hónappal azelőtt. Csak Fülöp mondata járt a fejében. Elképzelni sem tudta, hogy éppen ő volt ennyire naív. Ő, aki mindig azt vallotta, hogy a szerelem az élet megrontója, de mégis megszegte saját törvényeit. Bízott Petrában és ezek szerint amaz csak kihasználta őt. Nem szomorú volt, inkább dühös. Olyan dühös, hogy abban a pillanatban úgy gondolta, ölni is képes lenne.
- Látod, hogy nem érdekli! Fülöp ügyesen elintézte, pont úgy, ahogy te. Nem kell az irgalmas Szűzanyát játszanod! Ugyanúgy elrontottál te is mindent, mint Fülöp. Miért nem tudod tartani a szád? Csak egy oktalan gyerek vagy, felnőttesen komoly álruhába burkolva. - szállt be a kiabálásba Döme is. Egy cseppet sem zavarta, hogy nincsen igaza. Nem érezte bűnnek, hogy elhallgatta a petárdás történetet. Elvégre nem hazudott, csak valamit nem mondott el. Hanga is csak onnan tudta, hogy egy társaságban töltötték a szilvesztert. Sok közös barátjuk volt, lévén egy osztályba jártak, mert Hanga egy évvel korábban került iskolába a megszokottnál.
- Nem én tehetek róla, hogy minden marhaságra rávehető vagy és majdnem elvesztetted a fél karodat, te marha! Máté, meddig könyörögjek még? Állj már le! - leguggolt bátyja mellé, vállára tette egyik kezét, de Máté abban a pillanatban lerázta magáról. Hátraöklelt könyökével, mozdulatával pont húga orrnyergét találva el. Hanga felsikkantott, orra elé kapta kezeit. Érezte, hogy eleredt az orravére. Bátyja egy pillanat alatt abbahagyta a sebei nyalogatását. Rémülten fordult hátra, bocsánatkérő pillantást vetett húgára, át akarta ölelni, de Hanga nem kért belőle. Felpattant és kirohant a szobából, magukra hagyva bátyjait. Egyszerűen nem bírta elviselni a feszültséget, ami odabent keletkezett. Tulajdonképpen kapóra is jött neki ez a kis orrvérzés. Tudta, hogy Máté nem akarta megütni, de nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy bátyja rajta töltötte ki dühét.
Épp a fürdőszobában nyomott vizes törülközőt orrnyergére, amikor a nappaliból hangzó kiabálás egyre közelebb ért hozzá. Legközelebb azt hallotta, hogy hangosan csapódott valamelyik bátyjának szobaajtaja. A hangokból ítélve Dömének fogyott el a türelme.
Ő maga elhajította a törülközőt, úgyis elállt már orrvérzése. Kilépett az előszobábba, hogy visszamehessen a nappaliba, de a kiabálást hallva megtorpant.
- Nem kell játszanod a sértett kakast, Máté! Igazán megérdemelted, hogy végre valaki jól kihasználjon. Eddig te játszottál mások érzéseivel, most mások játszanak a tieiddel. Itt volt az ideje!
- Hát persze, én vagyok a romlott a családban, ugye? De neked sem volt jogod kérdőre vonni Dömét a petárda miatt. Hanga hazugsága is érthető volt, de a tiédet mire véljük?
- Az enyémet? Mikor hazudtam én nektek?
- Az elmúlt egy hónapban folyamatosan. Még Melcsi is jobb nálad! Ő legalább következetesség nélkül hazudik és könnyen lebukik. De te mesterien csináltad. Mégis mikor akartad elmondani, hogy külföldre költözöl?
Fülöp válaszolt volna, de bennerekedt a szó, amint meglátta a nappali ajtajában húgát és az imént elrohant Dömét. Magyarázattal tartozott nekik.
Mire a Rédics szülők hazaértek, a négy testvér újra a nappaliban ült, de nem szóltak egy szót sem egymáshoz. Valami megváltozott közöttük, tapintható volt a törés kapcsolatukban. Mindannyian tudták, hogy hibáztak, de mégsem találtak módot rá, hogy helyrehozzák a dolgot.
Jópár évvel később, mikor mindegyiküknek saját családja volt már, egy Döménél eltöltött közös ebéd alkalmával újra átbeszélték azt a sápadt, márciusi délutánt. Furcsa csavar volt, hogy akkor is márciust mutatott a naptár. Az évek során rájöttek arra, hogy mi volt a legnagyobb hibájuk, és úgy érezték, hogy itt az ideje helyrehozni mindent. Fülöp hazaköltözött Kínából, magával hozta feleségét is, aki már odakint is tanulta a magyar nyelvet és örült, hogy itt lehet. Máté megtanult úrrá lenni mérgén, indulatait regények írásában élte ki, szép hírenevt szerzett a kortárs írók körében. Négy éves lánya is nagyon büszke volt rá. Döme ügyvéd lett, s nevetve mesélte, amikor a tiltórendeletekkel való foglalkozás közben ráakadt a petárdázás be-nem-tartott 2005-ös tilalmára. Hanga is elvégezte az egyetemet, az volt az álma, hogy elismert műkritikus lehessen. Egy harmadrangú újságnál kapott állást, ő szerkeszthette a kritika rovatot, de mégis álnéven írt. Az volt az elképzelése, hogy Radó Hangaként jobban tud majd érvényesülni és nem kell író bátyja árnyékában meghúzódnia. Nem volt féltékeny, sőt, színvonalas cikkeiben előszeretettel elemezte bátyja regényeit, hogy Rédics Mátét, az írót mégjobban megismerhessék az olvasók. Bár voltak véleménye miatt koccanásaik, azért nem romlott kapcsolata Mátéval. Melinda második esküvőjére készült, és már nem igazán tartott szoros kapcsolatot testvéreivel. Mindig volt valami jobb és fontosabb dolga, ha közös ebédre invitálták.
- Mit szól a család kritikusa az új könyvedhez? - kérdezte desszert közben Fülöp. Máté elmosolyodott, majd áldühös pillantást vetett Hangára.
- Az a véleménye, hogy ponyvaregény-szerűre sikerült.
- Igaz, ami igaz. Kissé valóban az lett. - mosolygott sógorára Mai Li. Tört, de nyelvtanilag tökéletesen helyes magyarságával szólva kifejtette, hogy miért is gondolja így. Hanga nevetni kezdett.
- Féltve érzem a posztomat! Még a végén a babérjaimra törsz!
- Attól ne félj! - nyelte le utolsó falat almáspitéjét Döme. - Nálad kritikusabb ember nincs a világon. Neked semmi sem elég tökéletes.
- Képzeld csak milyen unalmas lenne, ha mindent tökéletesnek gondolnánk.
Döme amolyan rádhagyom módon megvonta a vállát. Tányérjára tett még egy szelet pitét, belemártotta villáját, de a falatot már nem volt ideje bekapni. Csengettek. Döme jó tíz percre eltűnt, valakivel fojtott hangon beszélt néhány szót az előszobában, majd visszatért, szorosan mögötte pedig belépett a helységbe egy magas, fekete hajú nő. Egymás kezét fogták, a nő félszegen mosolygott Dömére, Máté elejtette süteményes villáját a meglepettségtől.
- Te? Én azt hittem..
Hanga az asztal alatt bokánrúgta bátyját. - Tudod, a márciusi hiedelmek hónapikig tartó feszültséget hoznak. Kérdezz, ne higgy!
Az újonnan érkező Eszter semmit sem értett az asztal körül kialakult derültség okából. Sem ő, sem Mai Li, sőt, még Máté felesége és lánya sem tudta, hogy minek örülnek ennyire a testvérek. De ők négyen tudták. Többször nem akarták átélni a kötelék elszakadásával járó kellemetlenségeket. Megtanulták, hinni nem elég. Néha a legegyértelműbb dolgokra is rá kell kérdezni még akkor is, ha jóra gondoltak maguktól is. Nem véletlenül léteznek kérdőmondatok.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
