*
A Griffendél Torony klubhelységében már csak a négy tekergő tartózkodott. Remus a kandalló fényénél olvasott, Peter és James varázslósakkot játszottak, míg Sirius egy furcsa alakú pennát forgatott ujjai között ahelyett, hogy befejezte volna bájitaltan házi feladatát.
Elég későre járt már az idő, a naptár pedig október tizenhetedike, hétfőt mutatott.
- Még egy óra, drága Holdsáp barátom és nagykorú leszel! - jelentette ki Sirius. Remus felpillantott a könyvből, elnyomott egy ásítást, de nem felelt. Semmi baja nem volt az ünneplésekkel, de valahogy nem kedvelte nagyon a születésnapjait. Minden egyes év újabb bonyodalmakat és teliholdakat jelentett számára, ami eléggé megkeserítette a “boldog születésnap”-hangulat szájízét.
- Hol szerezted ezt a pennát, Ágas? Olyan alakja van, mint valami eldeformálódott kacsatollnak!
- Ha nem tetszik, akkor add ide! Királynő az E nyolcra! Egyébként meg a könyvtárban találtam, és nagyon gazdátlannak tűnt. Gondoltam elhozom. - vont vállat James. Királynője közben leütötte Peter egyik bástyáját, mire a sakktábla hangos “Sakk! Matt!” kiáltásban tört ki. James diadalittas mosollyal tekintett fintorgó barátjára, majd összecsomagolta a játékot és betelepedett Sirius és Remus közé az egyik fotelba. Már majdnem éjfélre járt az idő.
- Mit olvasol? - kapta ki James a könyvet Remus kezéből. Az érintett lemondóan sóhajtott, szemforgatva hátradőlt a fotelban és kíváncsian méregette barátait, amint azok találomra belelapozgatnak a “Mágikus Furcsaságok”-ba, s majd’ minden második mondatban találnak valami vicceset. Érdekes, ő még csak el sem mosolyodott a különleges tárgyak leírásain.
- Hát ez a penna pont úgy néz ki, mint a képen lévő! - dugta James orra alá a könyvet Sirius, s közben büszkén mutogatta a kezében lévő pennát, ami ugyan nem az övé volt, de ez a tudat egy cseppet sem zavarta. - Azt írja, hogy elő lehet vele hívni valakit a jövőből.. Nem hívunk ide valakit ajándékba Remusnak?
- Gúnyolódjatok csak! Szerintem ez a könyv akkor is érdekes! - torkollta le nevetéstől összegörnyedt barátait Remus. Kikapta James kezéből a könyvet, fellapozta a századik oldalon és igyekezett újra felvenni a fonalat ott, ahol előtte tartott. Sirius és James eközben nevetségesebbnél nevetségesebb ötleteket vonultattak fel az előhívandó személy kilétére.
- Szerintem híjuk ide a.. a szomszédasszonyát! - kezdte Sirius. Egyre gyengültek a poénjaik, de ők így is nagyon jól szórakoztak. Valószínűleg azon is nevettek volna, ha valamelyikük felmutatja a kisujját.
- Szerintem sokkal viccesebb lenne őt magát idehozni vénemberként! - tódította James. Remus és Peter értetlenül meredtek barátaikra. Egyikük sem talált semmi nevetségeset a Jövőhírnök-pennában.
- Pfúj! Te kíváncsi lennél egy szottyos, vén vérfarkasra?! Még csak az kéne! Na jól van.. Még van egy percünk. Kipróbáljuk ezt a csodatollat? - kérdezte még mindig vigyorogva Sirius. Remus színtelen hangon tájékoztatta őket, hogy semmiképp sem lehet kezükben a penna, melyről a könyv írta, de a két fiú nem foglalkozott vele. Már beleheccelték magukat a jókedvbe, és semmi sem tudta volna megállítani őket.
- Írd azt, hogy Lupin kisasszony!
- Minek írnám? Nem hiszem, hogy a jövőben nővé varázsoltatná magát!
- A leendő lányára gondolok, te nagyagy! - legyintett James. Kikapta barátja kezéből a pennát, a pergamen fölé hajolt és leírta “Lupin kisasszony”. - Jaj Tapmancs! Ne röhögj már! Miért ne lehetne neki is gyereke?
- Mert Remus Lupinnak hívják, azért! - jelentette ki tizenhat évének minden magabiztosságával Sirius. Átvette a pennát és újabb leírandó mondaton törte a fejét, de hamarosan minden lehetséges dolog kiment a fejéből. A pergamen úgy, ahogy volt, szövegestül, mindenestül eltűnt az asztalról. Csodálkozásában még azt is csak megkésve érzékelte, hogy kialudt a tűz a kandallóban és hirtelen nagyon hideg lett.
- Hé! Ki nyitotta ki az ablakot? - hallatszott James hangja egy nagyobb pukkanás felhangzása előtt.
- Hát, hogy én nem, az tuti! - felelte Sirius kicsit távolabbról. Megpróbált eljutni az ablakig, de közben majdnem átesett Peteren. Utóbbi hangosan feljajdult és arrébb lökte magától barátját.
- Mennyi eszetek van.. - sóhajtott fel Remus. Elővette pálcáját, suhintott vele egyet, majd fennhangon megszólalt: - Lumos!
A pálca végén kis lángocska jelent meg, ami elég fényt adott ahhoz, hogy rendezzék soraikat és James egy jól irányzott varázslattal újra meggyújtsa a kandalló tüzét. Sirius időközben még mindig a földön ült, nem messze Petertől, aki egy jól irányzott taszítással ledöntötte őt a lábáról. James a kandalló előtt állt, éppen övébe tuszkolta bele pálcáját, amikor Remus hirtelen az egyik, eladdig üres fotel felé mutatott.
A Tekergőknek elállt a szava.
**
A fotelban ülve, felhúzott lábakkal egy fiatal, tizenöt évesnek látszó lány olvasott. Haja első látásra feketének tűnt, de amikor jobban megnézték, észrevették, hogy sötétkék. Elmélyülten lapozgatta könyvét, mely kísértetiesen hasonlított Remuséra, azzal a különbséggel, hogy sokkal megviseltebbnek tűnt. Mintha legalább fél évszázados lenne már.
A Tekergők susmogására az idegen lány felpillantott könyvéből. Tekintetében ugyanaz az értetlenség csillogott, mint az őt néző négy fiúéban.
Összecsukta könyvét, letette maga mellé az asztalra, majd felállt és közelebb lépett a Tekergőkhöz. Amazok nem értették a lány különös kíváncsiságát, de túlságosan nem volt ellenükre a mustrálás. Valahol meglegyezgette hiúságukat is, pontosabban fogalmazva Sirius hiúságát. Peter teljesen érdektelen volt, James nem foglalkozott még csak gondolatban sem senkivel, akit nem Lily Evansnek hívnak; és Remus pedig még mindig azzal volt elfoglalva, hogy magyarázatot találjon a lány hirtelen feltűnésére.
- Nem mintha ellenemre lenne, hogy közeledsz, de megmondanád, hogy mi olyan néznivaló rajtam? - tette fel a kérdést Sirius. A lány erre megtorpant, zavartan egy kicsit hátrébb lépett és elkapta tekintetét a fiúról. Remus felé fordult, először érdeklődő arckifejezése átszellemültté változott, majd megtántorodva még kettőt hátrébb lépett, hogy megkapaszkodhasson egy fotel háttámlájában. James a reakciót látva felnevetett.
- Hát öregem! Úgy látszik, hogy majdnem ájulásig ijesztetted a hölgyet!
Remus morgott valamit, de a lányból hirtelen kitörő nevetés hangja elnyomta szitkait. A Tekergők értetlenül nézték az idegent. A kékhajú lány egy pillanatra sem halkult el. Félő volt, hogy fellármázza az egész Tornyot.
- Hát te aztán mókamester vagy, Christopher! - nevette a lány. A tekergők értetlensége egyre inkább fokozódott, amikor Sasha - mert ez volt a neve - folytatta jókedvű monológját. - Melyikük vagy te? És kit sikerült rávenni, hogy eljátssza apám legjobb barátait fiatalon? Ilyen átváltozós bűbájt megtaníthatnál nekem is!
- Khm.. Khm.. Szerintem el vagy tévedve, kislány. - jegyezte meg enyhén lesajnáló pillantással Sirius. - Itt senki nem játszik senkit. De úgy látom, hogy nem ismersz minket, ezért ideje lenne bemutatkoznunk! - közelebb lépett, és kezet nyújtott a lánynak. Amaz belement a játékba, bár meg volt győződve róla, hogy csak barátai űznek tréfát vele. Elvégre alig pár perce még egyedül ült a klubhelységben, s olvasott. Aztán mikor felpillantott könyvéből, szembetalálta magát négy vadidegennel, akiket képekről nagyon is jól ismert. Sőt, egyiküket élőben is, bár jóval idősebbként.
- A nevem Sirius Black.. - folytatta a feketehajú. Kezet ráztak, majd James következett. Ő is kezet nyújtott, de a nevét neki is Sirius mondta el. - James Potter.. - a sor folytatódott, Peter következett. Sasha undorodó pillantást vetett rá, eszébe sem jutott elfogadni a kéznyújtást.
- Féregfark.. - bukott ki belőle. Igyekezett nagyon hitelesen utálkozni, hogy barátai előtt még inkább csilloghasson Merlin-adta színészi tehetségével.
Sirius meglepetten bólogatott. - Honnan tudod? - kérdezett rá, mire Sasha újra felnevetett.
- Én ne tudnám? Hisz sokat meséltem nektek a történeteket apámról és Tekergő barátairól. Sőt, Bonnie Pottert is ismeritek, úgyhogy tőle is halhattatok egyet s mást.
- Én egyetlen Pottert ismerek.. - kezdte Remus. - ..de ő nem Bonnie. Mindenesetre engedd meg, hogy bemutatkozzam én is. Remus Lupin a nevem!
- Igen, tudom. Te vagy az apám! - az értetlen pillantásokat látva Sasha sietve hozzátette: - Na persze nem ebben a formádban.. De jó lenne, ha már abbahagynátok ezt a játékot. Vicces volt egy darabig, viszont én mennék aludni..
- Milyen játékról beszélsz te egyáltalán? - csattant fel James. Egy cseppet sem volt ínyére, hogy még egy lányt talált, aki vele gúnyolódik. - És különben is! Úgy illik, hogy bemutatkozz, ha már ideosonkodtál, amíg mi a tűzgyújtással foglalatoskodtunk!
- Ja, persze! Halál komolyan itt állok és beszélgetek a tizenhét éves apámmal, a barátaim nagyapjával, egy árulóval és Mr. Potter keresztapjával! Rendben, bemutatkozom, de utána változtassátok vissza magatokat és menjünk aludni, oké? - kelletlenül meghajolt a Tekergők felé. - Sasha Lupin.
- Lupin kisasszony? - hűlt el Sirius. Sasha szemforgatva bólintott. Igazán nem értette, hogy miért nem lehet már abbahagyni a szórakozást. Valóban kezdett elálmosodni.
- Lupin lánya Sasha? - kezdte a buta kérdéseket James is. Sasha valóban kezdett kijönni sodrából. Előkapta pálcáját, megpöccintette vele James orrát és elmormolt egy varázsigét. Úgy rémlett neki, hogy az átváltozás-varázst bármilyen egyszerű és enyhe rontással semlegesíteni lehet, ugyanis csak addig működik, amíg használója elég erősen koncentrál rá.
James felkiáltott, odakapott orrához, de nem találta a helyén. - Te kis fúria! Ezt most miért kellett?
Sasha úgy érezte, hogy menten elájul. Levetette magát a fotelba, hatalmasra tágult szemeket meresztett a vele szemben állókra. Egyszerűen képtelen volt megszólalni. Végignézte, ahogy Remus visszavarázsolja barátja orrát, hallgatta James dühöngését, de távoli volt minden hang. Mégis hogyan..? És miért..?
- Hé!
Sasha összerezzent. Sirius és Remus hangja rázta vissza a valóságba. Pillantása a két fiúról a mögöttük lévő asztalra siklott, amin ott pihent a deformált alakú, viseletes penna.
Akkorát ugrott, hogy majdnem lefejelte Remus orrát. Felkapta maga mellől a könyvet, lázasan lapozgatni kezdte, majd rábökött az egyik oldal tetejére, ahol egy göcsörtös íróeszköz képe volt látható.
- Ugye nem használtátok?
- De, írtunk vele. Miért, csak nem a tiéd? - vonta fel szemöldökét Sirius. Sasha dühösen pillantott rá, majd Remusra tekintett.
- Felnőttként sokkal több eszed van, apa! Miért nem tiltottad meg nekik? Mégis hogy megyek most haza?
Remus kicsit megzavarodott az apa szó hallatán, de igyekezett nem foglalkozni vele. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy barátai ökörködése ilyesmihez vezetett.
Kivette Sasha kezéből a könyvet, átfutotta az oldal szövegét, majd sóhajtozva levonta a következtetést.
- Addig maradsz, amíg nem teszel jóvá valamit, amit a múltban elrontottak szeretteid. Ki kell találnunk, hogy mit érdemes visszacsinálni.. Viszont hetente csak egyszer utazhatsz az időben..
- Nem akarok utazgatni! Biztos lesz olyan, amit elrontotok holnap. Én majd kijavítom és megyek haza. Nem fogok lemaradni életem legígéretesebb roxmortsi hétvégéjéről miattatok!
- Ez nem így megy! Azt írja, hogy olyat kell helyrehoznod, amit a jelenedben is hibának tekintenek, s gyakran emlegetnek. Sőt, nem muszáj hibának lennie.. Lehet egyszerű rossz esemény is.
Sasha megsemmisülten dőlt hátra a fotelban. Hiba? Rossz esemény? Hát bizony az ő jelenében dobálózni lehet az ilyenekkel. De mindegyikhez éveket kellene az időben ugrani.. És a múlton nem szabad nagyot változtatni..
- Na jó. Akkor van egy hetem rá, hogy kitaláljam melyiket választom!
- Miért? Akkora a hibák repertoárja? - csatlakozott hozzájuk James és Peter is. Sasha bólintott, majd Remushoz fordult.
- Mit ír, apa? Fogtok emlékezni rám, ha kijavítom a hibát és hazamegyek?
- Semmi ilyesmiről nincsen szó. De kérhetek valamit? Nem szólítanál inkább Remusnak? Tizenhét évesen egy tizen.. Tényleg! Mennyi idős is vagy?
- Tizenöt múltam. Jut eszembe! Itt is október tizennyolcadika van?
A Tekergők bólintottak, mire Sasha kitárta karjait és átölelte Remust. Egy hatalmas, cuppanós puszit nyomott a meglepett fiú arcára, majd visszadőlt a háttámlának.
- Boldog születésnapot, apa.. elnézést.. Remus.
Remus megszeppenten bólintott, megköszönte, majd barátai felhang örömujjongását is. Furcsa egy nagykorúság.
- Nem kéne már aludni menni? - vetette fel Peter. Barátai leintették ugyan, de a kérdés Sashában felvetett némi problémát.
- Hol fogok aludni?
- Ööö.. - kezdte Sirius nem túl értelmesen. Sasha észrevette a kajánul felfelé húzódó ajkakat és sietve hozzátette némi pirulás kíséretében.
- Mert egyikőtökkel sem bújok egy ágyba, az tuti!
- Pedig lettek volna jó ötleteim.. - sóhajtott fel leforrázottan Sisius. Remus erre jól fejbevágta.
- Mit követtem el ellened? - méltatlankodott a bántalmazott. Remus átkarolta Sasha vállát, komolyságot erőltetett magára és igazi felnőttként megjegyezte: - Tiszteletlen voltál a lányommal!
Ezen mindannyian hangos nevetésben törtek ki, bár az éjszakai szállás kérdése továbbra sem volt megoldott..
- Esetleg szólhatnánk Lilynek. Ő mégis könnyebben el tudná szállásolni, mint mi.. - vetette fel James.
- Nem akarom elrondítani az illúzióidat barátom, de nem mehetünk fel a lányok hálótermeibe. - szúrta közbe kelletlenül Peter. Igazán szeretett volna már az álmok földjén kalandozni, de nem szerezhette meg barátainak azt az örömet, hogy nyámnyila kisfiúnak csúfolhassák, aki a dedósokkal egy időben tér aludni.
- Ez igaz. Egyéb ötlet?
- Kénytelenek leszünk a mi szobánkban elszállásolni! - mondta ki a végszót Sirius. Remus és Sasha összevont szemöldökkel néztek rá, amin ő ismét felfortyant. - Nem azt mondtam, hogy együtt kell aludnia valamelyikünkkel! Majd alszom a földön..
Sasha elmosolyodott. Nem is gondolta volna, hogy apja baráti köre ennyire.. Színes és változatos jellemű, mégis kedves emberekből állt. Petert mondjuk nem tudta élőlénynek tekinteni, de igyekezett legyőzni ellenérzéseit, elvégre a múltban Féregfark még nem áruló.
- Miattam igazán nem kell.. - kezdte a mentegetőzést Sasha, majd meggondolta magát. Elvégre nem sűrűn ajánlja fel neki egy fiú, hogy a kényelmetlen föld alszik csak azért, hogy ő kényelmesen álomra hajthassa fejét. - ..De azért köszönöm! Kedves tőled..
**.*
Másnap reggel Sasha arra ébredt, hogy valaki leült az ágya szélére. Még csukott szemmel is magán érezte az illető pillantását. Egyáltalán semmi kedve nem volt felkelni, de utálta, ha bámulták.
Kinyitotta szemeit, s csaknem elnevette magát az ágyán ülő fiú pillantásán. Kitapogatta haját, ami göndör volt, vállig érő és rubinvörös színű. Hát igen, előző este elfelejtette közölni a Tekergőkkel, hogy valamennyit örökölt anyja metamorfmágusi képességeiből és tetszés szerint tudja váltogatni hajszínét, bár gyakran akarata ellenére is megváltozik, amikor alszik.
- Jobb volt a sötétkék? - ült fel mosolyogva. Sirius bátortalanul bólintott, mire Sasha lehunyta szemeit, és mire kinyitotta őket, addigra már ismét derékig érő sötétkék, egyenes haja volt. - Ne kérdezz semmit! - tette ujját Sirius ajkaira. - Tudom, hogy ismersz ilyen lányt, mint én. - Sirius bólintott, Sasha folytatta. - Igen, jól sejted! Nymphadora Tonks az édesanyám..
- Tonks és Remus? - tört ki Siriusból a nevetés. Sasha dühös pillantását észre sem véve folytatta a hitetlenkedést. - Ő volt az utolsó, akit elképzeltem volna Holdsáp barátom oldalán! Tonks olyan.. Mindig olyan kis szerencsétlen, jelentéktelen valaki volt, bár szó se róla, ezzel a “változtatom a külsőm” számmal mindig sikert aratott. Hát, két különc egy pár..
- Az én anyám nem jelentéktelen és cseppet sem szerencsétlen! - Sasha lerúgta magáról a takarót, kipattant az ágyból és csípőre tett kézzel megállt Sirius előtt mezítláb, egy szál alsóneműben és abban a pólóban, amit alváshoz kapott Remustól lefekvés előtt. Ha dühe nem vakította volna el, akkor talán észreveszi öltözékének hiányosságát, de abban a pillanatban egy cseppet sem foglalkozott ilyesmivel. Minden elhangzott mondata után egyre jobban emelte hangát, Sirius pedig nem értette a hirtelen dühkitörést. Elvégre ő csak viccelt..
- Soha nem is volt! Nagy tudású auror, és aktívan részt vett a Tudjukki elleni háborúban! - folytatta Sasha. Hatalmas karlengetésekkel kísérte mondandóját, hogy még hatásosabb legyen. Egy idő után az egész átment Tonks-védésből Sirius-sértegetésbe, amit a fiú sem nyelt le könnyen. Ő maga is felállt az ágy széléről, hogy Sasha fölé magasodhasson. Hát igen, majd’ egy fejjel nagyobbra nőtt a lánynál.
- Nem fogom hagyni, hogy sértegess! Elfelejted, hogy egy tekergővel beszélsz!
- Leszállhatnál a magas lóról, Sirius! Sokkal többet tudok a világról, mint Te! Annyira gyerekesek volttatok tegnap is. Egyáltalán minek használtátok azt a nyomorult tollat? Nem is értem, hogy Mr. Potter miért tiszteli ennyire azt, amilyen az apja volt fiatalon! Oktalan gyerekek vagytok, holott nemsokára igenis fel kellene nőnötök!
- Könnyen beszél, aki a jövőből jött! - mordult fel Sirius. Soha nem szerette, ha gyerekesnek nevezték, bármennyire is úgy viselkedett. Azon a véleményen volt, hogy tisztelettudó, felelősségteljes felnőttnek lenni unalmas lehet. Sasha jól tudta, hogy mennyi kár származott ebből a jövőben.
- Könnyen? Gondolod, hogy öröm nekem itt lenni, amikor odahaza édesapám egyre rosszabb állapotba kerül? Mégis hogy fogok elszámolni a lelkiismeretemmel, ha megh.. - elcsuklott hangja egy pillanatra, s el kellett szakítania tekintetét Siriusétól, nehogy a fiú észrevegye a szemében gyülekező könnyeket. - Neked fogalmad sincs semmiről! Apát már senki nem tudja Olyankor felügyelni, vagy megvédeni..
- Hogy érted azt, hogy senki? És velünk mi van? A Tekergők nem hagyják cserben egymást!
Sasha mellkasából hatalmas sóhaj szakadt fel. Hirtelen támadt dühe olyan gyorsan szállt el, ahogyan fellobbant. Úgy érezte magát, mint egy lufi, amiből kiengedték a levegőt. Lerogyott az ágyra, fejét a párnára ejtve oldalára fordult, s egészen apróra összehúzta magát. Tudta, hogy nem mondhatja el a jövő titkait. De mégis.. olyan nehéz volt némának maradnia.
~ Talán apának is jobb lenne, ha mellette maradnának barátai.. ~ ötlött fel benne a gondolat. Hátában érezte a meglepett Sirius tekintetét, de eszébe sem volt megfordulni.
- Nem hagytátok el. Lélekben nem.. - nyögte ki végül. Remélte, hogy ezzel minden kétséget kizáróan kitért a válaszadás elől. Hallotta, hogy valaki bejött a szobába, majd felhangzott az estéről már jól ismert fiatal hang. Remus finoman ráparancsolt tétován ácsorgó barátjára, hogy kapja össze magát, mert tíz percen belül a bájitaltan teremben kell lenniük.
- Nem kell utasítgatni! Tudom én magamtól is, hogy mennyi az idő! - fakadt ki gyerekesen Sirius, miközben kisétált az ajtón barátja előtt. Remus visszapillantott az ágyban kuporgó Sashára, egy végtelennek tűnő másodpercig figyelte, majd megrázta fejét. Soha nem gondolta volna, hogy tizenhét évesen megismeri majd saját gyermekét.
- Órák után hozunk valami ennivalót és megpróbáljuk kitalálni hogyan juthatsz haza. Addig érezd otthon magad..
Barátságos mosolyt küldött a lány háta felé, majd becsukta maga után a hálóterem ajtaját. Sasha még egy darabig hallgatta a kinti léptek zaját, majd magára húzta a takarót és újra álomba merült.
**.**
- Haragszol még? - súgta oda James a mellette ülő lánynak. Lily nem válaszolt, továbbra is szorgosan készítette a feladott bájitalt, amiből a fiú rögtön tudta a választ. Elhúzta száját, igyekezett saját bájitalára figyelni, de egy háta mögül jövő hang megzavarta koncentrációját. Pedig épp belemerült volna!
- El kéne mondanod neki.. - figyelmeztette barátját Sirius. James ezúttal kénytelen volt igazat adni neki. Maga elé kapta könyvét és a margóra odafirkantotta a szöveget, amit Lilynek szánt, majd a lány elé tolta azt.
“Órák után találkozzunk a klubhelységben. Be kell mutatnom valakit! Sose fogod elhinni, ha megmondom ki ő!”
Lily elfintorodott. Nem szerette az ilyen “sose fogod elhinni” kezdetű dolgokat. Valahogy mindig kellemetlen érzése támadt tőlük. Felötlött benne a gondolat, hogy talán James végre valami értelmessel áll elő, ezért beleegyezően bólintott, miközben visszatolta a könyvet. James elmosolyodott.
Mindeközben odafent a fiúk hálótermében Sasha lassan öltözködni kezdett. Gondosan rendbe tette Sirius ágyát, melyet “kölcsön kapott”, majd az ablakhoz húzott egy széket és olvasni kezdett. A Remus ágyán talált könyv ismerős volt számára, nem sokkal később rájött, hogy nem könyvtári, hanem saját példány lehet, mert odahaza látta már a padlásukon, amikor a régi kacatok között kutatott. Meglehetősen furcsán érezte magát. Szíve húzta vissza a jelenbe, de kíváncsi volt a múltra is, amibe belekeveredett. Fogalma sem volt róla, hogy vajon megállt e az idő addig, míg ő itt tartózkodik, vagy eltűntnek hiszik. Remélte, hogy előbbiről van szó, mert nem akart felesleges fejtörést okozni szüleinek, főleg nem az újfent vészterhes időkben.
Eszébe jutott az esti beszélgetés, amit Remussal folytatott a visszajutási lehetőségekről. Hibák.. Rossz dolgok.. Volt belőlük elég és nem tudta, hol kezdhetné el. Egy hete volt rá, hogy eldöntse mit hoz helyre úgy, hogy attól még a világ ne álljon tótágast odahaza sem.
- Nem lesz egyszerű.. - sóhajtott fel. Visszatette a könyvet oda, ahol találta, helyére tolta a széket, majd elindult az ajtó felé, hogy egy rövid sétát tegyen a Kastélyparkban. Úgyis órák voltak még, így senki nem vehette észre, hogy egy nem egészen idevaló Griffendéles lány sétálgat odakint magányosan.
Lenyomta a kilincset, kitárta az ajtót, de kilépni már nem volt esélye. Ijedtében akkorát ugrott, hogy majdnem hanyatt esett. A Tekergők szintén meglepődtek a hirtelen találkozáson, ugyanis egy lépést mindenki hátralépett. Végül hangos nevetésben tört ki mindenki, kivéve a hátul álló lányt, akit Sasha még soha nem látott azelőtt, de sejthette, hogy ki lehet. Máshonnan nem, hát a képekről, amiket Bonnie, Clara vagy Liam mutatott neki egyik nyáron, mikor a múltat elemezték lelkesen.
- Lily, ő itt Sasha! - szólalt meg James, bemutatva egymásnak a két lányt.
- Szia! Sasha Lupin vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek!
Lily felvont szemöldökkel nézett Remusra, de a választ Siriustól kapta meg.
- Ő Holdsáp barátunk lánya. A jövőből.. - hangsúlyozta jelentőségteljesen. Lily kis híján elnevette magát. Sasha maga is tudta, hogy mennyire képtelenül hangzik az egész. Pont így nézett a Tekergőkre este, mint Lily most.
- Jövőhírnök-penna. - szúrta közbe magyarázat gyanánt, amikor már mindannyian a szobában tartózkodtak. Lily James ágyán ült, gondosan messzebb húzódva a fiútól, amit Sasha nem tudott megállni mosolygás nélkül. Ő maga Remus és Sirius között foglalt helyet, míg Peter egy széken ült a két ágy között. “Milyen családias” - vonta le a következtetést Sasha, majd szinte azonnal feltűnt előtte saját jelene, melyben nem létezett már apján kívül senki a szobában tartózkodók közül. Tudta, hogy mit jelent a barátság és azt is kezdte sejteni, hogy apja mit élhetett át, amikor sorra elvesztette szeretteit. Oldalra pillantott a mellette ülő, fiatal Remusra, majd sóhajtozva elfordult. Milyen boldogan és békésen ülnek itt.. Fogalmuk sincs róla, hogy mit tartogat számukra a jövő.
Lily felcsendülő hangja rázta vissza a valóságba merengéséből. - Szóval tényleg a jövőből kerültél ide?
- Igen. Drága barátaid felelőtlenül játszadoztak valamivel, amiről fogalmuk sem volt, hogy mi az! - igyekezett haragos felhangot megütni, de nem sikerült valami jól. Minél többet gondolkodott, annál kevésbé tartotta szerencsétlennek a “balesetet”, elvégre esélyt kapott arra, hogy megjavítsa apja jelenbeli életét, s ez mindennél többet jelentett számára.
- Fogadni mernék, hogy csak Jamesnek lehetett ennyi esze! - legyintett lemondó sóhajjal Lily. Az említett felmordult, majd Sirius felé mutatott.
- Ő is benne volt!
- Ez nem sokat javít a helyzeten! - vágtára Lily. James durcásan megforgatta szemeit, majd hanyatt vágta magát az ágyon, s tüntetőleg a plafont kezdte vizsgálgatni. Persze néha azért Lily hátán felejtette tekintetét, amit a lány ugyan nem vett észre, de Sasha nem tudott megállni mosolygás nélkül.
- De azt ugye tudod, hogy nem szabad mesélned nekünk a jövőről?- folytatta Lily. Sasha bólintott, bár úgy vélte, hogy semmi baj nem származhat abból, ha elmond egy-két dolgot. Elvégre úgysem fognak rá emlékezni, ha már visszatért a saját idejébe.
- Nagy baj lehet abból, ha bármit is megváltoztatsz a múlton! Úgy kell megoldanunk a hazatérésedet, hogy semmilyen nagy horderejű dologban nem történjen változás.
- De én úgy tudom.. - kezdett bele a magyarázkodásba Sasha, de nem fejezhette be. Lily beléfojtotta a szót.
- Nem hiszem, hogy bármelyikünk tudni akarná, hogy mi történik majd vele..
- Csak a magad nevében beszélj! - vágták rá kórusban a Tekergők. Lily felhorkant.
- Na jó, én is kíváncsi vagyok, de nem fogom megkérdezni és arra kérlek, hogy ne is próbáld elmondani! Ahogy hallottam, már így is túl sokat mondtál!
- Nem mondtam el semmit! Hidd el, hogy tudnék még meglepetésekkel szolgálni! Igazán nem értem, hogy miért vagy ennyire.. Ennyire tisztességes és kötelességtudó! Tisztára úgy viselkedsz, mint Mrs. Weasley! Halálra tud idegesíteni!
James arca egy pillanatra halványan felderült, Lily viszont elvörösödött a dühtől. - Mégis milyen jogon kiabálsz te énvelem? Remélem, hogy a jövőben sokkal tiszteletteljesebben fogsz hozzám beszélni, ha már édesapád fiatalkori ismerőse vagyok!
- Az én jövőmben már régen halott vagy! - bukott ki belőle a frappáns felelet, de azonnal meg is bánta, amint kimondta. Lily szemei kikerekedtek, összeszorította ajkait és igyekezett úgy tenni, mint akit nem is lep meg az egész.
- Senki sem él örökké.. - jelentette ki érezhető szomorúsággal hangjában. Csak ő tudta, hogy mennyire szeretett volna sokáig az élők sorában lenni, hogy láthassa unokáit, sőt, esetleg dédunokáit is. - Viszont nekem most mennem kell. Vagyok annyira kötelességtudó, hogy elvégzem a feladataimat! Mert nekem vannak, ellentétben veled, aki csak nyaralsz itt a mi korunkban!
Felállt az ágyról, s James heves tiltakozása ellenére kivonult. Sasha bűnbánó arccal nézett utána, majd Jamesre pillantott, de azonnal el is kapta róla tekintetét. A fiú szeméből sütött a harag.
- Ne felejtsd el, hogy csak vendég vagy nálunk! Semmi jogod sértegetni azt, akit szere.. Szóval senkit nincs jogod sértegetni! - fortyant fel. Sasha igyekezett megbékíteni, de olyat mondott ismét, amit nem feltétlenül kellett volna.
- Rendben! Megígérem, hogy az elkövetkezendő egy hétben tiszteletteljesen fogok viselkedni leendő feleségeddel.
James arcán egy pillanatra öröm suhant át, de azonnal el is múlt. Túlságosan élénken emlékezett arra, amit Lily mondott. Általában furcsán viselkedett, ha a lány szóba került, de akkor még önmagán is túltett. Lehordta a lányt, mondván, hogy nem kíváncsi a jövőre, bár ez igen hihetetlen volt azok után, hogy szinte falta volna Sasha igaz meséit.
Sasha felpattant az ágyról, félig morcosan, félig szomorúan pillantott végig a Tekergőkön, majd az ajtó felé indult.
- Hová mész? - kelt fel helyéről Remus is.
- Nem járkálhatsz fel-alá a Roxfortban! Még a végén meglát valaki, és kiderül a titok! - aggodalmaskodott Peter.
- Nem érdekel! Majd azt mondom, hogy még új vagyok itt!
- De a vezetékneved.. - kezdett bele Sirius is, mire Sasha még jobban dühbe gurult.
- Azt hittem, hogy ennél sokkal vagányabbak vagytok! Mit foglalkoztok azzal, hogy ki lát meg vagy ki nem? Örülhetnétek, hogy ti vagytok az elsők, akik megidézték a jövőt! Egyébként meg annyira nem vagyok ütődött, hogy ne tudjak kitalálni magamnak egy ál-nevet! - jelentette ki dacosan, majd lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón, amit hangos dörrenéssel tett be maga után. A klubhelységben ülő Lily felé vakkantott egy “nem akartalak megbántani”-t, majd kimászott a portrélyukon és elindult a lépcsőn lefelé a Kastélykertbe, hogy kicsit kiszellőztesse fejét. Mindig is hirtelen haragú volt, s ezt a szokását még a múltbéli idegen-ismerősök között sem tudta levetkőzni. Sajnálta is, hogy ilyen, meg nem is.
**.**.*
A tó és park sokban különbözött a jelenbelitől. Legszembetűnőbb változás a fehér kripta hiánya volt, mely Sasha születése előtt tíz évvel került oda, s azóta is ott magasodik, féltő szemét folyamatosan a Roxfort Kastélyon tartva. Csodaszép virágok nyílnak körülötte, melyeket Bimba professzor ültettetett diákjaival, s éjjelente mindig felgyullad a parányi örökláng a “bejárat” előtt. Sasháék hálóterméből pont rálátni a tóra, s vele együtt a kriptára is, s barátnőjével gyakran beszélgetnek az ablakpárkányra könyökölve éjszakákon át, s mosolyra fakasztja őket, hogy a láng rajtuk tartja a szemét.
Sasha hamar elunta a sétát s letelepedett a tó partján álló szomorúfűz tövébe. Majdnem ugyanolyan jól érezte itt magát, mintha a vastagabb törzsű, magasabb és idősebb fa tövében ülne, s bámulná a vizet. Minden békés, annak ellenére, hogy rengeteg diák sétál, s beszélget a parkon belül. Lehunyta szemeit, s mire kinyitotta őket, haja már egyszerű világosbarna, mely éppen a válláig ér. Ilyen formájában nagyon hasonlít apjára, ugyanis ez a hajszín megvékonyítja arcát, s még inkább kiemeli szemszínét. Enyhén előrehajolva megnézte magát a tó tükrében, s elmosolyodott a látottakon. Gyakran okoz még magának is meglepetést azzal, ha másképp sikerül frizurája, mint ahogyan azt elképzeli.
Ismét hátradőlt a fa törzsének, lehunyta szemeit, s hagyta, hogy gondolatai messzi vizekre kalauzolják. Elképzelte, hogy milyen arcot vágna Mackenzie, ha tudná, hogy legjobb barátnője a múltban kalandozik. Sasha ajkaira mosoly ült, amint egyre inkább megnyugtatták a gondolatok és saját jelenbeli emlékei, s azt sem hallotta meg, amikor valaki mellé telepedett. Akkor rezzent csak össze, amikor ismerős hangot hallott maga mellől. Kinyitotta szemeit, s az idegen lány láttán még a szája is tátva marad. Bemutatkozás nélkül is tudta, hogy Mackenzie édesanyjával találta szembe magát.
- Szia! - köszönt mosolyogva, bár kissé bátortalanul a szőke hajú lány. Sasha elmosolyodott.
- Nem zavarlak?
- Egy cseppet sem! Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Kathlyn Silverstein a nevem. - nevezte magát kedvenc mugli írónője nevén Sasha. Bátran használhatta ezt a nevet, hiszen a fiatal nőt nem csak kora, de származása miatt sem ismerhették a múltbéliek.
- Martha Revans! - hangzott fel a lány válasza. Sasha újból mosolyra fakadt, felidéződött benne egy kedves, kövérkés arc, melyet őszes hajkorona keretez. Immáron teljes bizonysággal tudta, hogy legjobb barátnőjének nagyanyja telepedett mellé. - Új vagy itt? - folytatta Martha, Sasha pedig bólintott. Azon törte fejét, hogy mivel fogja megmagyarázni ittlétét.
- Látom te is a Griffendélbe tartozol! - siklott Martha pillantása Sasha egyenruhájára. - Hogy-hogy nem láttalak még az órákon?
- Hát, egyelőre kaptam egy hetet, hogy felzárkózzak. Addig az egyik unokatestvérem jegyzeteiből tanulok és utána kezdem el majd az óralátogatást.
Martha bólintott, Sasha elmosolyodott. Egészen könnyen ment neki a hazudozás, amire abban a pillanatban nagyon büszke volt, hisz így tarthatta fent legjobban inkognitóját. Azt viszont már előre tudta, hogy ezzel a hajszínnel és hajformával többször nem szabad megjelennie, s valahonnan új ruhákra kell szert tennie, melyeken nincs rajta a Griffendél ház jellegzetes színvilága.
Még jó ideig beszélgettek, majd egy szintén szőke fiú közeledését látva Martha felpattant, elbúcsúzott Sashától és belekarolt a közeledőbe, majd együtt távoztak. Sasha nem tudta megállapítani, hogy barátnője nagyapját látta e, de így is érdekesnek találta a találkozást Martha Revanssal.
Az elkövetkezendő néhány napban szinte állandó jelleggel a parton töltötte idejét. Lilyvel kibékültek, a lánytól kapott néhány ruhát, amit ő már nem hordott úgysem, mert már igencsak kinőtte őket. Magasabb volt Sashánál, ezért meglehetősen könnyen ment a ruhaadományozás.
Sasha továbbra is a Tekergők hálótermében aludt, gyakran gondolta végig, hogy mit változtathat meg, de semmi nem jutott eszébe, amiből nem származhatott jelentős jövőváltozás. Arra fény derült, hogy odahaza senki nem fogja észrevenni eltűnését, ugyanis hazatérve oda fog visszakapcsolódni, ahonnan elhívták. Ez megnyugtatta, de ugyanakkor azt a gondolatlángot is felgyújtotta benne, hogy ha megállt az idő, akkor minek siessen haza?
Sokat beszélgetett Remusszal, megmosolyogtatta a tudat, hogy mennyire nem változott semmit apja a kor előrehaladtával. Ugyanolyan komolynak és megfontoltnak látta apját a jelenben is, mint amilyen Remus volt a múltban, bár egy jelentős különbséget azért talált. Ha a múltbéli Remus együtt volt Tekergő barátaival, akkor olyan kerge lett, amilyennek Sasha soha nem láthatta apját. Ez persze nem volt meglepetés számára, elvégre a felnőtt Remus Lupin annyi tragédiát élt meg, hogy attól nyugodtan eltűnhetett belőle a felhőtlen és féktelen vidámság.
James is elfelejtette kitörését, ugyanolyan kíváncsisággal állt Sashához, amilyennel a többiek. Igaz, hogy Siriuson kívül senki nem kérdezősködött a jövőről, de Sasha nem is bánta ezt. Szerencsére talált egyéb közös témát is a Tekergőkkel, s Lilyvel. Esténként a fiúk hálótermében elég sokáig beszélgettek, bár James és Lily gyakran eltűntek, amin Sashán kívül senki nem mosolygott olyan sokattudón. Sirius nem egyszer megkérdezte a furcsa mosoly miértjét, de Sasha nem válaszolt neki, mert tudta, hogy Remus nem tartja jó ötletnek a jövő feltárását, Peterrel szemben meg továbbra is megmaradtak ellenérzései. Összességében jól érezte magát, s már nem volt dühös, amiért a múltba került.
**.**.**
Szombat délelőtt ismét kisétált a parkba, hogy kedvenc fája alá leülve elmerülhessen gondolataiban. Aznap tejfölszőke, derékig érő, hullámos haja volt, s a Lilytől kapott világoskék farmert és fekete pulóvert viselte. A látszat fenntartása érdekében egy Remustól kölcsönkért könyvet cipelt magával, hogyha valaki netán megkérdezné tőle, mit csinál, akkor magyarázatát - mely úgy hangzott volna: Tanulok! - a könyvvel is alá tudja támasztani.
Letelepedett a fa tövébe, szokása szerint nekidöntötte hátát a törzsnek, majd lehunyta szemeit. Az őszi nap sugarai megcirógatták arcát, mosolyt csaltak ajkaira. Pár perc múlva kinyitotta szemeit, ábrándosan a tó felé pillantott, de szinte azonnal visszafordította fejét, amikor ágreccsenést hallott a fa mögül. Eszébe jutott, hogy meg kellene változtatnia hajszínét, hátha Martha közeledik ismét, de nem találta alkalmasnak a pillanatot a változásra. Nem akarta, hogy a lány észrevegye, hogy képes ilyesmire.
- Szia! - ült le a még mindig szőke Sasha mellé Sirius.
- Oh, te vagy az? - sóhajtott fel. Megnyugtatta a tudat, hogy nem bukott le senki előtt, ugyanakkor abban a pillanatban valahogy nem vágyott a fiú társaságára. A reggeli csoportos vita után szeretett volna egy kicsit egyedül lenni.
- Nem tűnsz túlságosan lelkesnek. Talán haragszol rám?
- Rád éppenséggel nem. Különben is magamnak köszönhetem az újfent kialakult háborús helyzetet.
- Ugyan már! Jamest nem kell komolyan venni. Csak Lily miatt volt mérges és ilyenkor szereti másokon kitölteni dühét. Neked kellene a legjobban tudni, hogy milyen a természete ilyen helyzetekben, elvégre a jelenben is biztos van kapcsolatod vele és Lilyvel!
- Mondtam már, hogy nincs.. - sóhajtott fel Sasha. Igyekezett nem túl hosszú ideig bámulni Sirius szemeibe, mert félő volt, hogy az összekapcsolódott tekintetek hatására megakadályozhatatlanul elpirul.
- Ja, igen! Lily haláláról pár napja már tettél említést. Elmondod hogy történt?
Sasha megrázta a fejét. - Nem tehetem. Te is hallhattad, hogy mit mondott Lily!
- Egy cseppet sem érdekel, hogy mit mondott! Engedelmeskedjen neki, aki akar! Én határozottan kíváncsi vagyok! - szólalt meg emelt hangon Sirius. Sashának nevetnie kellett azon, hogy mennyire hasonlítanak egymásra, holott semmi közük egymáshoz a jelenben. Még csak nem is ismerhette soha apja híres Tapmancs barátját. Egyre inkább úgy érezte, hogy azt bánja legjobban, hogy Siriusnak nem születtek gyermekei, akikkel tarthatná a kapcsolatot. Biztosan sokkal szórakoztatóbbak lennének, mint a mindent tudó Evangeline, vagy épp a gyáva kis Clara. Bonnieval és Liammel kapcsolatban nem lehetett jaj szava sem, de azért örült volna, ha egy Black ivadék is tartozik kiterjedt baráti körébe. Egy nem gonosz Black ivadék..
- Hát jó, akkor elmesélem, de csak, ha megígéred, hogy nem árulod el senkinek!
- Pletykás kislánynak tűnök talán? - fortyant fel újfent Sirius. Sasha most már leplezetlenül vigyorgott.
- Dehogy! Csak gondoltam, hogy mindent megosztotok egymással, ha már barátok vagytok, vagy mi..
- A minden szót többféleképpen lehet felfogni. - kacsintott Sirius, s ebből a kacsintásból Sasha leszűrte a választ. Törökülésbe tornázta magát, szembefordult a fiúval, majd nagy levegőt vett és belekezdett. Örült, hogy végre mesélhet jelenéről valakinek, akit nem riaszt el a megszerezhető tudás milyensége.
- Én is csak annyit tudok, amennyit apa, vagy a barátaim elmesélnek. Tudod, Lily és James unokáival elég jóban vagyok. Jaj, nem kell ilyen meglepetten somolyogni! Ne mondd, hogy nem jöttetek még rá, hogy ők egymásnak vannak teremtve! Apa szerint fiatalon is annyit veszekedtek, mint az ezeréves házasok.
- Hát, ebben van valami! De azt még mindig nem mondtad el, hogy mi történt vele..
- Ne türelmetlenkedj! - öltött nyelvet Siriusra, amin a fiú először meglepődött, majd gyerekesen utánozta Sashát. A lány - miután abbahagyta a viszonzott gesztus okozta nevetést - folytatta, amit elkezdett:
- Arra gondoltam, hogy jobb, ha előtte valami kellemeset is mesélek. Lily és James jövője egy cseppet sem üdítő történet.. Bár voltak szép pillanataik, apa sokat mesélt arról, hogy milyen öröm volt, amikor megszületett első és egyetlen fiuk. Harrynek nevezték el, bár nem tudom, hogy miért épp így. Talán volt valami Harry nevű felmenőjük?
Sirius vállat vont. Látszott rajta, hogy fogalma sincs a névválasztás okáról, de Sasha azt is észrevette, hogy valószínűleg nem is érdekli. Szívesen kibökte volna már az igazat, de nem tudta, hogy Sirius miként fog reagálni rá, ezért a kellemesebb dolgokkal folytatta továbbra is.
- Te lettél a kis Harry keresztapja, csak, hogy tudd! Nagyon szeretett téged, s biztos vagyok benne, hogy még mindig így érez, bár soha nem beszéltem Mr. Potterrel ilyesmikről.. Sőt, semmiről nem beszélgetek vele, elvégre nyugodtan lehetne az apám is. De ez most nem ide tartozik..
- Keresztapa leszek? - csillant fel örömtelin Sirius szeme. - Ágas barátom fiának a keresztapja leszek a jövőben? Tyű! Tartogatsz még számomra ilyen vidám dolgokat?
Sasha érezte, hogy gombóc növekszik torkában. Mégis hogyan mondja el ezek után?
- Hát.. Apa nem sokat mesélt nekem fiatalkoráról.. De persze voltak boldog pillanataid még, ez természetes! Viszont Lily.. Látom, hogy nagyon érdekel a dolog. De ugye ne fogsz utálni érte, ha elmondom?
- Miért utálnám a legjobb barátom leendő lányát? Ha azt mondod, hogy tömeggyilkosság áldozata lett, akkor sem a te hibád, elvégre egy tizenöt éves lány nem tehet ilyesmiről! De azért gondolom nem ennyire tragikus az eset..
- De igen, sajnos ennyire tragikus..
Sasha látta Sirius tekintetében a felvillanó kérdést. Nem kellett egyiküknek sem megszólalnia ahhoz, hogy értsék a másikat.
Bólintott. - Tudjukki mindkettőjüket megölte. - Sirius arca dühös-szomorúvá változott, s Sashának el kellett fordulnia, hogy ne lássa a fiú reakcióját. El sem tudta képzelni, hogy milyen érzés lehet megtudni, hogy valamikor a nem is olyan távoli jövőben elveszti két barátját is. Hát még, ha tudna mindenről! De nem, Sasha abban a pillanatban megesküdött magának, hogy mást tragédiát nem mesél el, ha nem muszáj.
- Ne haragudj! Én igazán nem akartam elmondani.. De te kérdezted.. - mentegetőzött, de még mindig nem nézett Siriusra. Nem értette saját reakcióját, elvégre csak pár napja ismerte a fiút, de mégis valami olyat érzett, ha vele volt, amit azelőtt soha. Próbálta ezt azzal magyarázni, hogy az ember nem minden nap találkozik apja fiatalkori barátaival, de tudta, hogy nem ez a valódi ok. Tudta, csak nem volt képes magyarázatot találni rá.
- Nem a te hibád! Miért hiszi minden lány, hogy mindenért ő a hibás?
- Nem tudom, hogy más lányok mit hiszen, de nem is érdekel! - fordult szembe végül a fiúval. Sirius arcáról már eltűnt a szomorú düh, ismét minden olyan volt, mint néhány perccel azelőtt.
- Hát persze! Te egyedi vagy és megismételhetetlen, mi? - folytatta ál-undokul Sirius. Sasha vette a lapot és hasonló stílusban válaszolt neki. Az egész színjáték végül odáig fajult, hogy Sirius csikizni kezdte a lányt, mire Sasha beleharapott a vállába, hogy ezzel segítsen magán. Sirius persze nem hagyta annyiban a dolgot, hanyatt lökte Sashát a fűbe, fél kézzel összefogta a lány kezeit, hogy ne tudjon védekezni, majd másik kezével tovább csiklandozta őt. Sasha hangosan nevetett, miközben potyogtak könnyei. Semmivel nem lehetett ilyesmit kiváltani belőle a csikizésen kívül.
- Kegyelem! - könyörgött nevetve, ám hasztalanul. Próbálta ismét megharapni Siriust, de nem sok esélye volt rá, ugyanis a fiú résen volt, s nem hajolt túl közel hozzá. - Mondd! Te minden lánnyal ezt csiná-á-á-á-lod? - fúlt el hangja a mondat végére. Mozgatni kezdte kezeit, hogy kiszabadíthassa csuklóit, s amint ez sikerült neki, hirtelen felült és hátralökte Siriust, hogy végre ő tehessen szert erőfölényre. A fiú térdén ülve, Sirius kezeire támaszkodva diadalittasan elvigyorodott, majd nyelvet öltött.
- Egy Lupin-lánnyal nem érdemes kikezdeni! Én nem vagyok olyan tisztességes és nyugodt természet, mint az apám.. Kár, hogy nem számoltál ezzel! Én nyertem! Én nyertem!
- A csatát megnyerted, de a háborút nem! - nevetett fel Sirius is, vár egy keveset, hogy Sasha teljesen elmerüljön a győzelemmámorban, majd amint a lány figyelme lankadt, hirtelen átlendítette magát oldalt fekvésbe, amivel sikerült elérnie, hogy Sasha is eldőljön a fűben. A kéztámaszból időközben kézfogás lett, de a póz ettől függetlenül is igazán viccesnek hatott. Sasha egyik lába Sirius térdei alá szorult, a másik pedig keresztben feküdt a fiú combján. Arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy érezték a másik leheletét. Egy hosszú pillanatig egymásba kapcsolódott tekintetük, Siriuséban megcsillant valami fény, ami Sasha számára teljesen idegen volt. Ha nézett volna rá így valaki valaha, akkor még idejében elkaphatta volna fejét, de így nem volt esélye rá. Sirius ajkai az övére tapadtak, s végtelennek tűnő ideig ott is maradtak. Végül Sashának sikerült véget vetnie a csóknak. Fültőig vörösen húzódott hátrébb, kezeit kihúzta Siriuséiból, s felült. A fiú oldalt fekvésben felkönyökölt, értetlenül meredt rá, viszont ugyanaz a diadalittas mosoly ült ajkain, mint Sasháén, amikor a térdein ült.
- Ne nézz így rám! Mégis miért csináltad? - kelt ki magából Sasha. Haragtól égő pillantást vetett Siriusra, de a mosoly láttán egy pillanat alatt megtört álcája, s csak a megszeppent, semmit-sem-ért maszk maradt még mindig rózsapiros arcán. Hagyta, hogy Sirius újra megfogja kezét és lehúzza maga mellé a földre. Nem tiltakozott az újabb csók elcsattanásakor sem, sőt, még élvezte is, bár tudta, hogy nem szabadna ilyet éreznie.
- Mégis mit gondolsz, hová vezet ez? Gyűlölöm, ha játszadoznak velem!
- Nem tudom hová vezet, de nem is érdekel. Tetszel nekem Sasha, s most ez az egyetlen dolog, amivel foglalkozni szeretnék! Majd eldől, hogy mit hoz a jövő.. Nem a te jelen-jövőd, hanem az én.. a mi jövőnk. - tette hozzá kedvesen, s átölelte a lányt. Sasha érezte, amint könnyei végigfutnak arcán, meg akarta fékezni őket, de képtelen volt rá. Ő tudta, amit a siú nem tudott, s ettől hirtelen mérhetetlen szomorúság lett úrrá rajta. Végre megfejtette az érzést, ami akkor kapta el, ha Sirius közelébe került. Elképzelni sem tudta, hogy mindez néhány nap alatt mégis hogyan lehetséges, de tény, hogy nem pusztán kedvelte a fiút. “Buta kis csitri vagy, Sasha!” - harsant elméjében egy bántón igaz hang. Sasha tudta, hogy így van. Képtelenség volt az egész.
- Tudod, hogy ezt nem szabad! Nincs közös jövőnk, Sirius. Én már csak tudom! A jövőből jöttem.. - fúrta könnyáztatta arcát a fiú mellkasába. Sirius védelmezőn átölelte, igyekezett megnyugtatni őt, de nem sok sikerrel. Egy pillanatra feltámadt benne a saját meggondolatlansága miatti düh, de nem tartott sokáig. Elvégre csak azt tette, amit a szíve diktált. Eleddig ő sem érzett soha ilyet, pedig nem egy lányhoz volt már szerencséje kamaszévei során.
Sasha nem tudta, hogy meddig feküdtek a fűben ölelkezve. Teljesen elvesztette időérzékét, óráknak tűnt az a pár perc, amíg elmerültek a felelőtlenség és tudni nem akarás mézédes tengerében. Egyikük sem hallotta, ahogy James és Remus közeledik. Sirius átölelte a lányt, puhán ráhajolt ajkaira, de nem merülhettek el a csókban túl sokáig, mert Remus hangja fenyegetőn csendült a fejük felett.
- Észnél vagy? Az nem jutott eszetekbe, hogy gondolkozzatok is egy keveset?
Sasha kibontakozott az ölelésből, felült és távolabb húzódott Siriustól. Kellemetlenül érintette, hogy rajtakapták őket.
- Mi csak.. - kezdte békítőleg, de Sirius kitörése beléfojtotta a szót.
- Nem értem, hogy mi bajod van, Holdsáp! Nem vagy az apánk, hogy megmondd mit tegyünk!
James ezt hallva felnevetett. - Ami azt illeti Tapmancs barátom, ez nem teljesen igaz!
Sasha sem bírta megállni egy gyors kacaj nélkül az elhangzó mondatokat. Sirius időközben felállt, szembehelyezkedett Remusszal, s egymással farkasszemet nézve ácsorogtak a fa alatt. Tőlük nem messze egyik oldalról James álldogált, másik oldalról pedig Sasha térdelt a fűben.
- Ennyire nem lehetsz agyatlan! Sasha nem tartozik ide! Minek kellett mindent összezavarnod? Te nem mehetsz vele, ő nem maradhat itt. Mi a jó nektek abban, hogy még egy napig élvezitek egymás társaságát, majd örökre elválnak útjaitok?
- Fogalmad sincs róla, hogy mit miért tettem! Abba szeretek bele, akibe én akarok! - harsogta Sirius. James attól félt, hogy a parkban összegyűlt, őket bámuló tömeg számára világosan kiderül, hogy Sasha nem egészen a múlt tartozéka.
- Nem lehetne halkabban? - szúrta közbe, de barátai rá sem hederítettek. Egyáltalán nem lehetett lecsillapítani őket.
- Beleszeretni? Te nem szerethetsz bele! Nehogy azt mondd nekem, hogy komolyan gondolod ezt az egészet!
Sasha csak pislogni tudott. Hallgatta az ide-ode röpködő szereteket, s nem tudta eldönteni, hogy sírjon e vagy nevessen. Egyik fele azt kívánta, hogy azonnal hazamehessen, a másik viszont oda akart lépni Sirius mellé, bebújni a fiú karjai közé és soha többé nem bontakozni ki onnan. Úgy érezte, hogy menten szétszakad.
- Sasha a jővőb.. - kezdett bele a szóba Remus, de James egy pálcaintéssel elhallgattatta őt.
- Silencio! - Remus meglepetten fordult hátra, bár James tette rávilágította arra, hogy meggondolatlanságot akart mondani. Bólintott, jelezve, hogy nem szól egy szót sem a témáról, s James feloldotta a varázst.
- Fogalmad sincs az egészről! - ismételte meg Sirius, majd elfordult barátjától, lehajolt Sashához és felhúzta őt a földről. Enyhén magához húzta, hogy csillapítsa a lány hirtelen támadt remegését. James odalépett a haragos szemeket meresztő Remushoz és elráncigálta a Kastély felé.
- Nem fog emlékezni rá, úgy, ahogy mi sem. Felesleges ez a hisztéria!
- Sirius talán nem, de Sasha igen! Nem olvastad a jegyzetet?
James elmosolyodott és oldalba bökte barátját. - Úgy viselkedsz, mintha már most az apja lennél.
- És miért baj ez? - szólalt meg tettetett értetlenséggel Remus. Rájött végre, hogy fölöslegesen húzta fel magát. Sasha nem az ő lánya. Csak jövőbeli önmaga mondhatja meg neki, hogy mit tegyen..
**.**.**.
Sasha kibontakozott az ölelésből, amikor észrevette, hogy túl hosszú ideje álldogálnak a fa alatt mozdulatlanul. A hirtelen összeverődött hallgatóság már régen szétoszlott, a tóparton rajtuk kívül csak pár szerelmespár üldögélt meg néhány magányos alak.
- Miért mondtad apámnak, hogy abba szeretsz bele, akibe akarsz? - bukott ki belőle hirtelen a kérdés, amikor észlelte, hogy Sirius ismét közelít felé. Kitartotta maga előtt karjait, hogy a fiú ne tudjon hozzáférni. Érdekelte a válasz, és most érzett magában annyi erőt és energiát, hogy értelmes magyarázat keresgélésébe merüljön a kis elgyengülés után. Esze tudta, hogy ez így nem volt természetes.
Sirius értetlenül ráncolta össze szemöldökét. - Mert így van! Az én dolgom..
- Nem így értettem! Persze, hogy a te dolgod! De jobb lenne, ha bevallanád magadnak, hogy csak azért mondtad, mert idegesíteni akartad őt!
Sirius a lány hangnemétől egy pillanat alatt elvörösödött. Röpke ismeretségük során ez volt a harmadik kiabálásba torkolló veszekedésük. Önkéntelenül is eszébe jutott, amit Sasha mondott James és Lily viselkedéséről, elvigyorodott volna, ha nem azzal lett volna elfoglalva, hogy gerjessze magában a dühöt.
- Miért tartozom elszámolással arról, hogy mit mondok a barátaimnak? Azt idegesítek, akit akarok! Nem értem, hogy miért leszel ilyen ideges, ha Remus ellen vétek valamit! - Sasha már épp levegőt vett a válaszhoz, amikor Sirius megelőzte. Hátrébb lépett a lánytól, szigorúan tekintett le rá. - Nehogy azt mondd, hogy azért, mert az apád! Mindig voltak vitáink és egészen biztos, hogy a jövőben is lesznek. Ő a prefektus, a jófiú, mi pedig Jamesszel a rosszak vagyunk. Ne mondd, hogy ez eddig nem tűnt fel!
- De igenis feltűnt! Még a pólyások is tudják, hogy ez nálatok így működött. De a héten először jó lenne, ha nem csak magadra és a személyes szabadságodra pazarolnád a gondolkodásra szánt energiáidat! - szájalt Sasha. Rendületlenül állta a fiú pillantását, egy cseppet sem szégyellte kifakadását. Minden porcikájában érezte, hogy neki van igaza és eltökélte, hogy ezt beleveri Sirius fejébe is. - De jó lenne, ha lehűtenéd magad és visszatérhetnénk az első kérdésemre! Miért mondtad azt, amit?
- Azért, mert úgy akartam! Örömet okoz, ha néha piszkálhatok másokat! Felüdülés, ennyi az egész! Nem értem, hogy mi bajod van..
- Azt látom, hogy nem érted! - fújt még egy utolsót Sasha, kikerülte Siriust és elindult a Kastély felé. Csak egy butácska mondat járt a fejében, az az egy, amit hallani akart. “Azért mondtam, mert így érzem.” De Sirius nem mondott semmi ilyet. ~ Ostoba liba vagy! Egy nagyon ostoba liba! ~ korholta magát gondolatban. Megszaporázta lépteit, amikor észrevette, hogy Sirius mellé ért. Nem akart beszélgetni vele, sőt, megfogadta magában, hogy az elkövetkezendő nap minden percét a könyvtárban tölti majd, bár olvasni nem akar, de úgyis van min gondolkodnia.
Belépett a Kastélyba, lendületes léptekkel haladt a Griffendél Torony felé, de fél úton meggondolta magát. Tudta, hogy odafent szembe kellene találkoznia Remus kérdő tekintetével, végig kellene hallgatnia James és Sirius önelégült beszélgetését a nap történéseiről, s ehhez semmi kedve nem volt. Ott, abban a pillanatban a világon mindennél jobban vágyott haza.
- Nem várnál meg? - Sasha egy pillanatra megmerevedett a fiú hangjának hallatán. Tudta, hogy gyorsan tovább kell indulnia, ha meg akar szabadulni Siriustól, de valamiért nem akaródzott neki gyorsítani léptein.
- Nem! - közölte szárazon, de egyre lassabban haladt, így Sirius könnyen beérte. Oldalra fordulva Sashára villantott egy mosolyt, amire a lány gúnyos fintorral válaszolt.
- Nem erre van a klubhelység, ugye tudod? - kezdte Sirius. Sasha csalódottsága egyre inkább dühvé változott. Újra gyorsítani akart, de Sirius elkapta a karját és visszarántotta. - Mi a búbánatos kígyóvérért menekülsz előlem?
- Még van képed megkérdezni? - rántotta ki karját a szorításból. Hátracsapta arcából a lendülettől odahulló - immáron haragoskék - tincseket és jó néhány lépésre elhátrált Siriustól. - Már éppen kezdtelek hiányolni a jövőből, de te ügyesen rácáfoltál minden irányodban támadt gondolatomra. Én vagyok a szerencsétlen, természetesen! Minek kell egyáltalán gondolkodnom, igaz? Nem tehetek róla, ezt az apámtól örököltem. És ma is igaza volt! Nem vagy észnél, nem lehet rád számítani és utálatos is vagy!
Sirius csaknem elnevette magát. - Holdsáp barátom ilyesmit nem is mondott! Kissé szelektív a hallásod, kislány..
[folytatása következik :)] |
AJÁNLOM AZ OLDALT
