Anouk nem törődött a csendes belépéssel. Lendületesen vágta ki maga előtt az ajtót és ugyanilyen hévvel csukta is be azt. Sosem tengett túl benne a tapintat, bár most épp csak megszokásból érkezett ilyen vehemensen húga szobájába. Első dolga az volt, hogy elhúzza a függönyt és beengedje a délutáni világosságot a helységbe. Azon a véleményen volt, hogy nem szabad elsötétíteni egy szobát, hogyha beteg fekszik benne, mert szerinte a fénynek is gyógyító hatásai vannak.
Elácsorgott egy darabig az ablaknál, s a Rendház udvarának mozdulatlanságában gyönyörködött, legalábbis látszólagosan. Valójában viszont sehogy sem tudta rávenni magát arra, hogy szembenézzen húga állapotával, s ekképp odázta el az időt. Elbabrált ujjaival a vastag anyagból készült sötétítőfüggöny bordó rojtjain, sóhajtott egyet és megfordult tengelye körül. Az ágyon fekvő Cygnus még mindig nem volt eszméleténél, arcát a kék-zöld folton kívül nem futotta el szín. Fehér volt és fakó, s ez a látvány fullasztóan telepedett rá Anoukra. Mind tekintete, mind arcvonásai kemények maradtak, de legbelül ordítani tudott volna. Első dühében legszívesebben felpofozni kívánta testvérét. Képtelen volt megérteni, hogyan lehetett Cygnus ennyire felelőtlen, óvatlan. Második dühében Dereket szerette volna megfojtani saját kézzel, hisz a férfinek az lett volna a dolga, hogy vigyázzon rendtársnőjére és nem az, hogy hagyja félholtra verni. Harmadik, és egyben legemésztőbb dühében pedig Erickbe eresztette volna egy kosárnyi kígyó mérgét. Ez az utolsó ötlet bizonyult számára a leghatásosabbnak, így ezen rágódott, s szította magában Messzetúltól egész Hamudűnéig.
Leült az ágy szélére Cygnus lábaihoz, mellkasa előtt keresztbefonta karjait, hátát az ágytámlának döntötte. Hosszú ideig csak némán figyelte húga arcát, majd megszólalt. Úgy beszélt, mintha Cygnus ébren lenne, és felfogná minden szavát.
- Soha életemben nem láttam még ilyen ostoba házaspárt, mint amilyenek ti vagytok! Tudom, hogy mennyire önfejű vagy, de arra azért gondolhattál volna, hogy egy karavánt kísérni nem véletlenül csak férfiak feladata. Külön kiáltványt adott ki a messzetúli Hercegi Hivatal erről. Nem viccből volt odaírva, hogy veszélyes küldetés! Persze, nem köthették ki, hogy nők nem jelentkezhetnek, de a veszély nem egy nőnek való. Nem egy olyan nőnek, aki lovagrend tagja! Nem tudsz semmit a harcról, s ez ki is derült..
Anouk esküdni mert volna rá, hogy Cygnus fakó arcán halvány pír jelent meg.
- ..A férjed meg aztán végképp egy csődtömeg!
A pír helyét dühös izomrándulás vette át. Anouk elérte, amit akart. Erick szidalmazásával sikerült kiráznia Cygnust az eszméletlenség ködös zsákjából a fényre. Örült, hogy haragot tudott szítani testvérében, s ezt a nő ki is fejezte, akármily gyenge formában is. Mindez azt jelentette, hogy fel fog ébredni. Idővel.
Míg Anouk azzal volt elfoglalva, hogy a kiváltott reakciókat figyelje, halkan nyílt és csukódott a szoba ajtaja. Ashlee épp az utolsó mondatra lépett be a helységbe. Dühösen összevont szemöldökkel fordult Anoukhoz. Halkan szólalt meg, de hangjában érezhető volt, hogy csak a betegszoba miliője tartja vissza attól, hogy leüvöltse Anouk fejét.
- Ideje, hogy távozz!
- Hogy mondod?
- Ideje, hogy távozz, Anouk! Nincs szükség arra, hogy idegesítsd őt! Ha nem tudsz olyat mondani vagy tenni, ami a gyógyulását szolgálja, akkor jobb, ha kivonszolod a hátsód ebből a szobából és máson köszörülöd a vipera nyelvedet!
Anouknak valahol a féktelen düh és sértettség mocsara mögött, legbelül mosolyognia kellett. Mindig tetszett neki Ashlee határozottsága és vehemenciája, hogyha az ő kioktatásáról, kiosztásáról volt szó. Ettől függetlenül viszont nem tetszett neki, ahogy a lovásznő beszélt vele.
- Elfelejted, hogy kivel beszélsz, Melodion! Egy szavamba kerül és repülsz a Creyliniták közül, sőt, még a környékről is!
Ashlee keze ökölbe szorult. Fogai közt szűrte a szavakat, melyeket Anouknak szánt. Nem akarta elveszteni a fejét, de nem sok tartotta vissza attól, hogy átszelje a köztük lévő távolságot és felpofozza a nőt. Nem csak Cygnus miatt haragudott rá, de ez volt a legegyszerűbb ok, amire fogva szót emelhetett a legidősebb, élő Syndr nővérre.
- Jól tudom, drágám, de te viszont azt felejted el, hogy semmi szavad nincs a rendben. Erick beleegyezése nélkül itt nem tehetsz semmit! És most távozz, amíg szépen kérlek! Légy tekintettel a húgodra és hagyd őt pihenni! Majd én vigyázok rá!
Anouk felkelt az ágyról, gúnnyal telten felnevetett és színpadiasan meghajolt Ashlee felé. - Ahogy óhajtja a kisasszony! - szólt, majd megkerülte a fekhelyet és távozott a szobából. Ashlee és Cygnus kettesben maradtak.

Derek végigsántikált a folyosón, s benyitott Cailával közös szobájukba. A kislány háttal ült az ajtónak a szobai kandalló előtt leterített medveprém szőnyegen, s a lángok táncát figyelte. Fel sem nézett, mikor nyílt, majd csukódott az ajtó. Derek egy mosolyt küldött a gyermek háta felé. Tudta, hogy Caila megérzi a mosolygást anélkül, hogy felé kellene néznie.
A neki szegezett kérdésen viszont igencsak meglepődött. - Hol jártál, Apubácsi?
- Hát nem tudod, titte Cai?
- De, tudom. - Caila hátra tekintett a válla fölött. Pillantása telve volt évtizedes bölcsességgel most is, mint mindig, hogyha használta képességeit. Dereket nem zavarta ez a változás, el tudta fogadni, hogy a gyermek ilyen, még akkor is, hogyha nem szokta meg teljesen, s néha elfelejtette, hogy Caila több, mint kortársai. Amikor megismerte a kislányt, amaz vak volt, majd néhány évvel később a különös tűzesetet követően tejfehér tekintete újra megtelt színnel, s Derek akkor látta először, mennyire tisztán kékek a kislány íriszei.
- Tudom, csak szeretném tőled hallani. Tényleg itt hagytál volna szó nélkül?
Derek felsóhajtott. - Nehéz szívvel, de igen. Ismersz, Caila, tudod, hogyha mehetnékem van, akkor megyek is. Muszáj megbosszulnom, amit Cygnusszal tettek!
Caila felkelt ültéből, odalépdelt az ágy szélén ülő Derekhez, s apró kis kezeit rátette a férfi összekulcsolt kezeire. Derékig érő, ébenfekete tincsei kiengedve omlottak vállára, s hogyha Derek csak a szemeit, tartását és haját figyelte amellett, hogy szavait hallgatta, olyan érzése volt, mintha legalábbis egy vele egykorú szólna hozzá, s nem egy öt éves gyermek.
- Majd Erick bácsi megbosszulja. Az ő felesége, nem a tiéd!
Caila őszintesége fájdalmasan nyers volt. A kislány soha nem kertelt, nem forgatta meg a szavakat, minden gondolatát úgy öntötte mások elé, ahogy megfogalmazódtak benne. Olyankor is, amikor a lélek útját járta, s olyankor is, amikor nem volt más, csak ízig-vérig kisgyerek.
Derek megsimogatta a kislány fejét. - Ebben igazad van, de a dolog mégsem ilyen egyszerű. Erick nem mehet sehová, neki a felesége mellett a helye! Nekem kell megbosszulnom, ha már megvédeni nem tudtam.
Caila felsóhajtott, s ezzel a sóhajjal eltűnt belőle a felnőttség minden csírája. Szomorúan pillantott fogadott apjára. Tudta, hogy Derek úgyis elmegy, ha alkalma nyílik rá, s senki nem lesz, aki megakadályozhatná ebben. Ettől a tudattól viszont elment a kedve a felnőttes beszédtől. Megint megbizonyosodhatott róla, hogy a felnőttek mennyire ostobák. Szó nélkül elindult, hogy újra letelepedhessen a kandalló elé, de Derek szavai megállították a mozgásban.
- Szeretném, ha elmennél az Oktonba, Cai! Mondd meg kérlek Erick bácsinak, hogy nem sokára megyek én is, de előtte még van egy kis dolgom. Nem említheted meg neki a sebet, érted? - Caila bólintott, Derek pedig hálásan rámosolygott. - Köszönöm. No, most menj, ne várjanak soká!
Amint Caila elhagyta a szobát, Derek nekilátott, hogy átkötözze a sebet combján. Amint végzett, ő maga is megindult az Okton felé. Itt volt az ideje, hogy számot adjon kudarcáról, s beszámoljon a Ködtavaknál történtekről töviről-hegyire.

Erick ült a körasztal azon részén, ahonnan a legjobb rálátás volt az Okton bejáratára. Sorgon a jobbján foglalt helyet, Dereknek pedig a bal oldalon szántak helyet. Nem akarta kihallgatásszerűvé tenni a beszélgetést, hiszen nem tehet úgy, mint aki haragszik a Gránitlovasok vezetőjére. Nem Derek tehet arról, hogy Cygnus megsérült. Akárki ment volna velük, akkor is történhetett volna így. Azt ugyan tudta, hogy lánya haragszik a férfire, de Shayának nem is lehetett parancsolni ilyen téren. Ha ő valakire haragudni akart, akkor arra haragudott, függetlenül attól, hogy volt-e rá oka, avagy sem.
Lendülettel nyílt a tárgyalóterem ajtaja. Erick már készült, hogy köszöntse a belépő Dereket, de csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy nem a férfit, hanem sógornőjét látta megérkezni. Anoukról azóta lekerült a prémes köpeny, s nem maradt rajta más, mint egy csizmaszárba tűrt, fekete nadrág, valamint egy fehér blúz, mely fölött szintén fekete kiskabátot viselt. Egész kellemes volt a megjelenése, hogyha az ember eltekintett attól, miféle szikrákat szórnak szemei, s mennyire hiányzik külleméből a kellem és a báj. Ha férfinak született volna, akkor ugyanezzel a jellemmel megállta volna helyét az erősebbik nem képviselői között is.
- Ugye nem gondoltátok, hogy nélkülem tartjátok meg a kihallgatást?
Erick tágra nyílt szemekkel pillantott sógornőjére.
- Miféle kihallgatásról beszélsz? Derek nem egy fogoly, vagy elítélt, akin számon kell kérnünk bűneit!
- Nem-e? Hát ki miatt néz úgy ki a húgom, mintha már fél lábbal a sírban lenne?
- Nem róhatod fel neki Cygnus sérülését mindaddig, míg nem hallottuk a teljes történetet! - szólalt meg Sorgon is, majd mivel épp ebben a pillanatban surrant be a nyitva hagyott ajtón Caila, a rendmesterhelyettes egy köszönést is megszólalása végére biggyesztett. - Cryess!
- Sziasztok bácsik és néni! - intett Caila az ajtóból az összegyűlteknek. Nem sokat törődött a kérdő tekintek rászegeződésével. Beljebb sétált, egészen Erick mellé, majd egy kézmozdulattal jelezte, hogy valamit mondani akar, de igen bizalmasan. Erick lehajolt, hogy a kislány a fülébe suttoghasson.
- Anouk néni nem rossz ember, ne veszekedj vele folyton, bácsi! Nem tehet arról, hogy ilyen, amilyen!
Ericknek elkerekedtek a szemei a mondandó hallatán. Felemelkedett ültében, s úgy pillantott Cailára, mintha most látná először. S valamilyen tekintetben tényleg most látta először, hiszen Caila eleddig még soha nem oktatta ki. Cseppet elszégyellte magát, de nem amiatt, ahogy Anoukkal beszélt, vagy ahogy a nőről vélekedett, hanem amiatt, hogy ezen rajtakapta a rend Látója. Egy bólintással jelezte, hogy megfontolja Caila tanácsát, majd fordult volna vissza asztaltársaihoz, amikor a kislány újra megszólalt.
- Apubácsi mindjárt jön! Dolga akadt, de kért, hogy szóljak: siet. Szóltam! Sziasztok bácsik és néni!
Mielőtt bárki szólhatott volna hozzá, Caila már megiramodott, s futólépésben kívül termett az Oktonon. Megcselekedte, amit Apubácsinak ígért, tovább nem kívánt maradni a tárgyalóban, mint ameddig muszáj. De nem ment messzire. Az Oktonhoz legközelebbi falszegletben kiállított lovagi díszpáncél mögött rejtőzött el, s türelmesen várta, hogy újra felhangozzanak odabent a beszélgetés hangjai.

Derek benyitott az Okton ajtaján. Összeszorított fogakkal kihúzta magát, koncentrált, hogy sántítás nélkül el tudjon jutni egy székig. Nem akarta, hogy megtudják, ő is megsebesült, és azt sem akarta, hogy gyengének lássák. Amikor annak idején a messzetúli lovagi viadalon megsebesült a karja, erejét bizonyítandó csakazértis nyakába vette Cygnust, mit sem törődve sajgó végtagjával. Mindennek megvan a maga ára, annak is megvolt, hisz lassabban gyógyult, de legalább elérte, hogy soha többé nem szekálták azzal, hogy pihennie kellene.
Erick és Sorgon egyszerre köszöntötték a rendhez illő módon. - Cryess, Derek!
Anouk csak némán végigmérte, s bólintott egyet. Nála ez volt a köszönés, amit Derek felé megengedett magának. Szigorú, alkalomhoz illően megrovó üdvözlésfajta, olyan, amilyen véleménye szerint abban a helyzetben Dereknek járt.
- Cryess! Elnézést a késésért, remélem Caila szólt, hogy elintéznivalóm volt!
Anouk gúnyosan elmosolyodott.
- Szánalmas egy gyereket küldeni, hogy mentsen ki a színvallás alól.
Az epés megjegyzést Derek nagyvonalúan elengedte a füle mellett. Miközben leült a neki szánt helyre, csak annyit fűzött hozzá: - Ezek szerint szólt. - Erick felé fordította tekintetét.
- Hívtatok, itt vagyok, hogy vállaljam a felelősséget tetteimért.
Erick bólintott. Oldhatatlan komolyság lengte körül lényét, elkendőzve ezzel mindent, melynek barátsághoz, bajtársiassághoz köze volt. Úgy kellett viselkednie, mint egy igazi vezetőnek, különben soha nem moshatja le magáról, hogy nem való a Creyliniták élére. Anouk vizslató tekintetét akkor is magán érezte, hogyha nem nézett a nő felé.
- Remélem megérted, Derek, hogy tudnunk kell, mi történt a Ködtavaknál azon a vészterhes napon! - Derek bólintott, Erick folytatta. - Az üzenet, melyet küldtél, meglehetősen homályos volt és a Pengemester sebesüléséről csak akkor értesült a rend, mikor visszahoztátok a Rendház falai közé. Mi siklott ennyire félre a karaván körül?
Derek egy röpke pillanatra lehunyta szemeit. Nem szívesen élte át újra a történteket, de éppen ideje volt annak, hogy kimondja, s ezzel valamelyest levegye saját válláról a terhet. Kinyitotta szemeit, körbenézett az asztalnál ülőkön. Látta Erick tekintetében a fájdalmat és a tehetetlenség dühét, Sorgon arcán az értetlenséget, Anoukén pedig az ereszről alácsüngő jégcsapokban tükröződő, mélyen lakó, sugárzó haragot. Érezte, amint egy apró kéz érinti arcát, mindannak ellenére, hogy nem volt sehol a simítás gazdája. Tudta, hogy Caila pengeti a nyugalom húrjait lelkében. S akkor ezért nagyon hálás volt a kislánynak. Nagy levegőt vett, megacélozta arcvonásait, s belekezdett, ügyelve arra, hogy semmilyen részletet ne hagyjon ki.

Nierya la Ligne meglepődött, amikor Ashleet találta Cygnus mellett a szobában. Odalépett a nő mellé, vállára tette a kezét, de nem szólt mindaddig, míg Ashlee be nem fejezte a mondatot, melynél épp tartott. Mosolyt csalt ajkaira a jelenet. Tudta jól, hogy előző éjjel Erick ült ugyanott az ágyon, ahol most Ashlee, s ugyanígy a múltról mesélt az eszméletlen Pengemesternek. De még ennél is többet tudott. Tudta, hogy Cygnus hallja a szavakat, s át is éli az emlékeket újra, mintha most járna húsz évvel azelőtt Messzetúlban. Tudta, mert álmában látta Cygnust, vele volt, beszélt hozzá. Megpróbálta meggyógyítani, de mivel Cygnus elméjének fogalma sem volt róla, hogy a teste milyen kínok közt lebeg, az álomban sem jelent meg sebesülten. Így pedig még Nierya, az álomjáró sem tehetett érte semmit.
Ashlee jó darabig beszélt még annak ellenére, hogy észlelte, már nincsenek kettesben Cygnusszal. Nem nézett fel az illetőre, akinek keze vállán nyugodott, de sejtette, hogy nem lehet más, csak Sorgon felesége. Előző éjjel, míg Erick vigyázta Cygnus lázálmát, Sorgon ült a karosszékben, figyelve a házaspárt, s most Nierya volt soron. Mintha így rendezte volna odafent Selinde istennő.
Ashlee köszönt volna, de Nierya mutatóujja az ajkaira tapadt, ezzel meggátolva őt abban, hogy újabb szóra nyissa száját.
- Ne szólj, ne is vedd észre, hogy itt vagyok!
Ashlee bólintott, bár nem nagyon tudta mire vélni a dolgot. Kérdő tekintettel nézett rendtársnőjére, de Nierya már nem figyelt oda rá. Végighevert az ágyon Cygnus mellett, fejét a párnára hajtotta. Gyöngyökzárta, mogyoróbarna fonatai összekeveredtek Cygnus zilált, szőke tincseivel, s olyanok lettek, mintha csak egy lélek lennének két testbe zárva. Nierya megsimította Cygnus arcát, s ezzel egyidőben, a simítás sebességét utánozva fekete íriszei lassan akvamarinszínné váltak. Ashlee megilletődötten felpattant az ágyról. Soha nem látta még, hogy Nierya mire is képes valójában. Álmában sem jutott volna eszébe, hogy ilyesmit tapasztal valaha.
- Mit művelsz vele? - bukott ki belőle a kérdés, de feleletet természetesen nem kapott. Nierya magába itta Cygnus fájdalmát, ezzel beleivódva a sebesült nő lényébe, eggyé válva eszméletlenségével. Ashlee rémülten tépte fel az ajtót, s száguldott ki rajta, mikor Nierya teste ívben hátrafeszült, majd elernyedt, s mozdulatlan maradt.

Sorgon nyakában felizzott az ametiszt égkő. Hirtelen úgy érezte, mintha jeges kéz markolna rá a szívére. Még soha nem fordult elő, hogy a feleségétől kapott, vészjelző ékszer működésbe lépett volna. Amikor Nierya nekiadta évekkel ezelőtt, ő maga megígértette a nővel, hogy nem tesz olyat, ami megrángatja a köztük feszülő, láthatatlan fonalat, ezzel felforrósítva a nyakéket. Nierya megszegte az ígéretét.
Csak ő érezte a hőt, melyet a mágikus ékszer kibocsátott magától, de a jelenség hatásait mind a négy Oktonban tartózkodó észlelte. Derek a mondandója felénél tartott, mikor Sorgon felpattant helyéről és az asztalra csapott. Három pár értetlen tekintet meredt rá, de mégsem szólt egy szót sem jó darabig. Olyan soká hallgatott, üveges tekintettel maga elé meredve, hogy a folyosón rohanó Ashleenek is volt ideje bevágódni az Okton ajtaján.
Anouk bődült fel elsőnek Ashlee megjelenése okán.
- Mit keres a tárgyalóban egy istállószolga?
Kérdésére nem várt választ és nem is kapott. Ashlee szóra nyitotta ugyan ajkait, de Sorgon egy intéssel elhallgattatta őt. Döngő léptekkel megkerülte az asztalt, s lecövekelt a nő előtt. Nem volt kifejezetten magas, de Ashlee mégis egészen aprónak érezte magát a helyettes Rendmesterrel szemben állva. Elképedt azon, amit Soron a fejére olvasott.
- Hogy engedhetted, hogy megtegye?
Ashlee először nem tudta, hogy a férfi miről beszél, s ezzel nem is volt egyedül. Mind Erick, mind Derek, mind Anouk kérdőn fúrták tekintetüket Sorgon hátába. Azzal mindenki tisztában volt, hogy valami történt, de azt, hogy mi, csak Ashleenek esett le kis idő után. Zavartan elvörösödött a füle hegyéig. Először csak tátogni tudott, majd miután visszanyerte hangját, megszólalt.
- Nem tudhattam, hogy mit tesz! Még most sem tudom. Mi hergelt fel ennyire?
A kérdés pont olyan ostobán csengett, mint ahogy arra Ashlee számított. Jól tudta, hogy Sorgont felesége tette idegesítette fel, de az igazság az volt, hogy nem sejtette, mit is tett Nierya. Ő csak megrémült, s otthagyta a szobát. Utólag már nem volt büszke rá, de vállalnia kellett a felelősséget azért is, amit el sem követett.
Sorgon hangja erőteljesen csendült.
- Meg kellett volna akadályoznod!
- Hogyan akadályozhattam volna meg úgy, hogy nem is tudtam mit csinál? Egyszerűen fogta magát és végighevert az ágyon, lehajtotta a fejét Cygnusé mellé és..
Ashlee mondta volna tovább is, de Erick benne rekesztette a szót.
- Mi történik a feleségemmel, amiről nem tudok?
Ashlee legszívesebben kitépte volna a saját haját. Érezte, hogy Sorgon haragszik rá, s emellett Erick vádló kérdése sem örvendeztette meg. Egyszerűen kifakadt. - Én.. Nem tudom! Fogalmam sincs, hogy mi történik! Nierya megérintette Cygnus arcát, a tekintete pedig abban a szempillantásban megváltozott. Kifutott a lábam alól a talaj, mikor megláttam, hogy Cygnus néz rám valaki más testéből. Az istenekre esküszöm, olyan volt, mintha helyet cseréltek volna! Sosem láttam még ilyet!
Sorgon nem bírta magába fojtani feszültségét. Úgy szólalt fel, mint egy oktondi gyerekre dühös apa, nem úgy, mint egy férj. - Megtiltottam neki!
Ashlee minden egyéb helyzetben kikérte volna magának és Nieryának ezt a fajta megfogalmazást, de abban a pillanatban semmi nem érdekelte, csak az, hogy megtudja, mi is történt pontosan. Kérdő tekintettel nézett Sorgonra, de a férfi nem adott magyarázatot sem neki, sem Ericknek. Egyszerűen csak kiviharzott a teremből és eltűnt a folyosón a Veirmore házaspár szobája felé.
Ashlee megadón tárta szét karjait, Erick pillantása nyomán. - Ne nézz rám, én nem tudok semmit!
Megszólalását hallva Anouk gúnyosan felhorkant a háttérben. Minden szempár rászegeződött. Nem kellett szavakban megfogalmazott kérdést hallania ahhoz, hogy elmondja véleményét.
- A la Lignék között mindenki tudja, hogy kedves Sorgonunk felesége miféle képességekkel rendelkezik. Ezért is vették be a Hadiakadémiára, mindannak ellenére, hogy semmilyen fegyverrel nem tud bánni.
- Azt mi is tudjuk, hogy álomjáró! - vágott közbe Ashlee. Anouk szeme sem rebbent. Folytatta félbehagyott monológját, a maga megszokottul kioktató hangnemében.
- Nem egyszerűen álomjáró. Ha csak az lenne, akkor az álombéli gondolatátvitelen kívül mást nem tudna tenni. Maximum szituációkat teremteni. De Nierya képes gyilkolni is egy álomban, s hogyha ez bekövetkezik, akkor az illető nem csak álmában hal meg.
Erick szemében felcsillant a remény. - Ennyi erővel gyógyítani is tud, nem?
Anouk csúfondárosan elcsücsörítette ajkait. - Mi haszna lenne abból? Hogyha meg akarná gyógyítani Cygnust, akkor ahhoz nem kellene belebújnia a testébe. Viszont az elmondottak alapján ő éppen ezt tette. Gondolom azt sem tujátok, hogy mi a legnagyobb hátulütője a képességnek! Akinek csak az álmába bújik bele, s piszkálja meg a szálakat, az ki tudja heverni az élményt, s ébredés után már nem is emlékszik rá. De hogyha átveszi a test felett is az uralmat, akkor örökre része marad az illetőnek. Épp ezért nem tehet meg gyakran ilyesmit. Szétosztja magát vele, s legrosszabb esetben nem is tudja visszaadni a test feletti uralmat. Hogyha nincs szerencséje, akkor Cygnus mindörökre álomvilágban marad, s maximum Nieryán keresztül tud majd kommunikálni a külvilággal. Az pedig elég érdekes lesz, hogyha egy feleségen kell osztoznotok Sorgonnal, ugye, kedves Erick?
Erick gyomra bukfencet vetett. El sem tudta képzelni, hogy soha ne lássa feleségét nevetni, táncolni, vagy egyáltalán létezni a betegágyon kívül. Egyszerre meggyűlölte Nieryát, amiért megkockáztatott effélét, még akkor is, hogyha jól tudta, a nő nem rossz szándékból tette mindezt. De ugyanígy gyűlölte sógornőjét is, ki olyan hidegen volt képes beszélni arról, hogy elveszíthetik Cygnust úgy is, hogyha nem hal meg. Szívesen vágott volna vissza valamivel Anouknak, hogy elvegye az epés megszólalás élét, de nem volt esélye sem arra, hogy szóljon egy szót is. Anouk felemelkedett ültéből, s még azelőtt - természetesen köszönés nélkül - távozott a helységből, hogy bárki levegőt vehetett volna. Erick és Derek csak nagyokat pislogva néztek utána, Ashlee arcáról viszont leolvasható volt a nőről alkotott vélemény.