Ashlee óvatosan leült az ágy szélére és megfogta barátnője kezét. Olyan volt, mintha csak egy tollpihét tartana tenyerében. Cygnus szinte súlytalanul feküdt az ágyon, Ashlee szíve összeszorult, ahogy ránézve eszébe jutott saját, haláltól terhes múltja. De mégis, az emlékezés és a jelenbéli féltés közepette mosoly született ajkain. Halkan kezdett beszélni, nem tudván, hogy nem ez az első történet, mely lyukat üt az eszméletlenség homályába.
- Emlékszel, egyszer említettem neked, hogy van a múltamnak egy olyan része, melyről nem beszélhetek. Nos, úgy gondolom, hogy ennyi év távlatában már igazán semmit nem jelent az adott szavam. Túl soká hordoztam magamban a titkot, melyet előled is rejtegetnem kellett, pedig megfogadtam a Hőspincérben a lovagi viadal alatt, hogy előtted soha nem lesznek titkaim! Nem voltam mindig Ashlee Melodion. Az Arys Eshlie nevet kaptam születésemkor, anyai és apai nagyanyáim után. Jogos lehet a kérdés, hogy miként lettem akkor az, aki ma vagyok? Itt az ideje, hogy elmeséljem neked.

    Aznap Arys Eshlie kora délután ért haza. Belépve a szobájába meglehetősen érdekes látvány fogadta. Szekrényei tárva-nyitva álltak, ruháit valaki bőröndökbe csomagolta, sőt, még egy vendégágy is került a szobába. - Mi a..? - meresztgette szemeit. Kifordult az ajtón, s a korláton kissé kihajolva lekiabált a földszintre. - Mi az idegbaj folyik itt, apa?!
Egy őszes fej bukkant elő a nappaliból, majd egy korát megszégyenítően fiatalos test is társult hozzá. Hatalmas mosoly ült az öregúr arcán, amint felpillantott lányára.
- Á, Arys, szívecském! Már haza is jöttél? Későbbre vártalak.
- A mester ma kivételesen engedékeny volt! - vont vállat, türelmetlenül toppantott lábával, jelezve, hogy nem erről akar beszélni, hanem a személyes terének gyökeres megváltoztatásáról.
- Vagy csak te voltál ma a szokottnál is harciasabb. - látszólag tudomást sem vett lánya idegességéről. Lassú léptekkel indult felfelé a lépcsőn, legközelebb pedig csak akkor szólalt meg, amikor már a dolgozószobában ültek mind a ketten.
- Költözöl, drágám. Új tanítványt kaptam a Hatalmastól, és neked most nem szabad itt lenned a képzés idején.
- Fontos személy? - Cloud bólintott.
- Nagyon. Te emiatt új feladatot kaptál, személyesen a messzetúli Főhercegnek fogsz szolgálni az elkövetkezendő egy évben. Vagy épp tovább, ha úgy hozza a szükség.
- Nathaniel Morell kívánja igénybe venni a szolgálataimat? - hűlt el Arys. Apja csak szemöldökének fel-le mozgatásával jelezte, hogy a válasza: igen. - De mi van, ha elutasítom a kérését, s nem utazom el?
- Két lehetőség áll fenn. Vagy elfogadják, s máshová helyeznek, vagy pedig a klán leveszi rólad a kezét, ezzel kitaszítva téged a védelméből. Ezt az utóbbit találom a leginkább valószínűnek.
Már-már idegesítően nyugodtan beszélt arról, hogy lányát a következő egy évben nem fogja látni, s ettől Arys hátán glédába álltak a pihék. Összeszorította fogait, ajkait pengevékonyra szűkítette, csak, hogy ne csússzon ki semmi olyan a száján, amit később esetleg megbánhatna. A szék karfáját markolászva hallgatta tovább Cloud szavait.
- Ott nem viselheted az igazi nevedet. A Szövetség úgy döntött, hogy teljesen új személyiséget kapsz, és addig hallani sem akarnak Arys Eshlie Melodionról, amíg le nem telt a szükséges távolléti idő. - lánya felé tolt egy köteg iratot, melyek egy piros szalaggal voltak csomagba kötve. Arys kibontotta a szalagot, már kezébe vette volna a legfelső papírt, amikor apja felhívta rá a figyelmét, hogy nem nézheti meg, míg Messzetúlba nem ér.
- Egyenlőre elég ennyit tudnod. A többire majd akkor derül fény, ha megérkeztél! - folytatta Cloud, miközben lánya visszacsomagolta az iratokat, s ölébe nem fektette a papírköteget. - Egyedül utazol majd, de tudnod kell, hogy semmit nem tehetsz anélkül, hogy a klán ne tudna róla. - Arys bólintott. Volt róla fogalma, hogy miként megy ez klánjuk berkein belül.
- Utoljára azt kérem tőled,  hogy mondd el, mit hallottál a mesteredtől a mai találkozáskor!
Arys tudta, hogy apja vizsgáztatni akarja. Halovány mosoly született ajkain, melyet azonnal el is tűntetett onnan, nehogy kimutassa, hogy tudja, mire készül a jóöreg Morell mester.
- Nem tehetem, apa. Te is tudod.
- Tudom. - mosolyodott el az öreg, felkelt a fotelből, s odalépett az ülő lányhoz. - Állj fel, kérlek! - Arys engedelmeskedett. Egyik kezében a papírhalmot fogta, másik kezével elfogadta az időközben feléje nyújtott jobbot.
- Isten veled, Arys Eshlie Melodion.
- Isten veled, Cloud Melodion. Apa.. - tette még hozzá a hűvös, hivatalos búcsúhoz, de ennél többet nem személyeskedett. Ismerte apját annyira, hogy tudja: a munkában nincs család. És ő most munkára készült, kénytelen volt tudomásul venni, hogy sokáig nem láthatja Cloudot.
Kezet ráztak, s Arys távozott. A hátsó udvarban ott várt rá felnyergelve Ezüstsólyom, a kanca, melyen el kellett jutnia Messzetúlba. Felszállt a nyeregbe, kiléptetett a kapun, majd az erdő felé vezető úton vágtára sarkantyúzta az állatot, s porozva elszelelt. Sejtette, hogy mire megérkezik, minden holmija újdonsült - ideiglenes - otthonában fogja várni. A klánnak erre is megvoltak az emberei.
- Remek! És mégis mit mondjak, ha út közben megállít egy törvényszéki, s megkérdezi a nevemet, s azt, hogy honnan származom? Mert a remek papírokkal mit sem érek, ha nem tudom, hogy mi áll rajtuk. Áh! A fantasztikus szervezőképesség… - morogta félhangosan, miközben igyekezett nem belevágtatni valami gödörbe lovával. Előre látta az utat, ami előtte állt és utálta bevallani, de: félt. Hessia tartomány semmiben nem hasonlított Messzetúlra, ahová mennie kellett. Nem tudta, hogy mi fogja várni a Főhercegség fővárosában, de ismeretlenül is gyűlölte a tanoncot, aki miatt el kellett költöznie.

    Messzetúlig minden rendben ment, senki nem kérdezett rá Arys Eshlie személyazonosságára. A messzetúli kapuőrség viszont már nem volt ilyen tapintatos. Már messziről felhívták a figyelmét az érkezőnek arra, hogy nem lépheti át a kapukat, ameddig nem tudja valamivel alátámasztani, hogy várják a városban. Arys Eshlienek fogalma sem volt róla, hogy épp egy Lovagi Viadal kellős közepébe érkezett.
- Hozta jó szél, kisasszony! - köszöntötte őt az egyik kapuőr, a négy közül a legalacsonyabb. Arys elmosolyodott, s igyekezett ebből a mosolyból kiűzni minden gúnyt, nem akarván újat húzni a városvezetéssel.
- Hozott bizony! Mondják urak, lennének szívesek átengedni? Nathaniel Morell úrral van dolgom. - Arys igyekezett felvenni legkedvesebb, negédes modorát. Az őröket viszont errefelé nem lehetett ily könnyen lerázni.
- Készséggel elhiszem önnek, kisasszony.. - kezdte a kapu bal oldalán álló őr, kinek a legszigorúbb volt tekintete. - ..amennyiben alá tudja ezt támasztani valami hivatalos okmánnyal.
Arys elővette utazózsákjából a piros szalagos csomagot, s átnyújtotta az őrnek. Annak ellenére, hogy fogalma sem volt, mi áll az összecsomagolt iratokban, elég határozott, s meggyőző volt testbeszéde. - Hogyne, természetesen!
Nagyon remélte, hogy az őr fel fogja olvasni a nevet, amelyet az iratokon lát, ugyanis ő még egyelőre nem tudta, mi is az új, messzetúli neve. Nem kellett sokáig várnia, s reményei beteljesültek. Leküzdötte szájhúzását, melyet a fantáziátlanul és véleménye szerint idétlenül összevont név gerjesztett benne.
- Ashlee Melodion?
Arys bólintott. - Személyesen. Most már hisznek nekem, uraim?
- Csak ne olyan hevesen, Melodion kisasszony! - szólt bele egy harmadik, eleddig némán szemlélődő őr is a beszélgetésbe. - Előbb ellenőrizzük az iratok hitelességét! Ez eltarthat egy ideig, szíves türelmét kérjük.
Arys - vagy nevezzük eztán Ashleenek - megadón bólintott, s az udvariasság legteljesebb látszatát keltve várakozott mindaddig, míg az iratkukacok végeztek a vizsgálódással. Halk sóhajjal léptetett be lován új otthonába. Akkor még nem tudta, mi fogadja majd.

    Hihetetlen, sose látott forgatag tárult Ashlee szemei elé, amint beljebb baktatott lován a külső kerületekből, s elérte a város szívét. A hatalmas, fűmentes mezőnek is beillő főtéren mindenféle árusok kínálták portékáikat, úton-útfélen fogadók és kocsmák értek egymásba. A kerületek élesen elhatárolódtak egymástól, ez még egy olyan laikus számára is kiderült, aki először járt a városban. Ahogy a helyiség másik oldalán kifelé haladt lovával, egyre nagyobb zsivaj ütötte meg fülét. A város határában lévő Dombokon zajlott a Lovagi Viadal. Ashlee leszállt lováról a fák között, elengedte legelni az állatot, s ő maga gyalogosan indult meg a rendezvény irányába. Napjának hátralévő része azzal telt, hogy a küzdelmeket nézte, majd az est leszálltéval az egyik nagy sátor forgataga ragadta magával. A sör és borgőzös tömegben találkozott a Creyliniták három tagjával, Erick Veirmorral, Derek Khren Te Garral és Clidedal. Ezzel kezdődött egész messzetúli pályafutása. Zálogot bízott az egyik, számára igen szimpatikus lovagra, s megígértette vele, hogy megnyeri neki a Viadalt. Azon az estén Ashlee eldöntötte, hogy soha nem megy Messzetúlból sehová. Magával ragadta a forgatag, a számára szimpatikus környezet, s mindez Hessia nyugalma után úgy hatott rá, mint bármely tudatmódosító füvek. Megbabonázta, elszédítette, s ezzel sorsa örökre megpecsételődött.