Cygnus mosolya olyan volt, mintha soha nem érte volna semmi baj. Ahogy a tengerparton állt, s szőke hajával, valamint hosszú, világoskék szoknyájának anyagával játszott a szél, szinte olybá tűnt, mint egy látomás. Sem teste, sem lelke sérülései nem hagytak nyomot rajta, nyugodt tartással állt, s elmélyültem figyelte a hullámokat. Akkor sem rezzent össze, amikor a talpak alatt surranó homok hangját hallotta maga mögül. Éppen csak lassan megfordult tengelye körül, hogy lássa, ki is a közeledő illető.
Nierya nem úgy nézett ki, ahogyan szokott. Mogyoróbarna hajkígyóit most nem kötötték gúzsba fonatok, haja kiengedve, a széltől kócosan omlott le egész derekáig. Cygnus rámosolygott, de Nierya nem viszonozta a gesztust. Tudta, hogy ez most nem a kedveskedés ideje. Tisztában volt képességeivel, értette, hogy amit lát, s átél, az nem más, mint Cygnus álomvilága, a nő elméje által teremtett rózsaszín képzelet. Közelebb lépett rendtársnőjéhez, biccentett neki.
- Cryess, Cygnus! - köszönt neki. Hangja rideg volt, s színtelen, mellőzött minden túlzott kedvességet. Cygnus ajkáról azonban mégsem fagyott le a mosoly.
- Cryess, Nierya! Hogy vagy ezen a csodálatos napon?
A felhőtlen boldogság és könnyedség, mely Cygnus hangjából sugározott, szinte fojtogatta Nieryát. Fogalma sem volt róla, hogy mit kellene mondania, vagy tennie, hiába is képzelte el olyan pontosan. Az álomjárásra nem lehet felkészülni. Soha nem tudhatja előre, hogy ki milyen képet fest magában lelkének ecsetjeivel. De mégis, mikor odahevert Cygnus mellé a párnára, egy pillanatig egyértelműnek tűnt az egész. Az álomba lépve viszont mindez az érzés nyomtalanul eltűnt.
- Szomorú vagyok, s aggódom. - kezdte, s miközben beszélt, figyelte a hatást. Cygnus arcát együttérzés felhői borították el, s mosolyát egy szívdobbanásnyi időre lefagyasztották a hallottak. Nierya tudta, hogy ez így lesz. Ismerte annyira rendtársnőjét, hogy biztos lehessen abban: szomorúságát átveszi a nő, még ha csökkentett intenzitással, akkor is.
- Mi a baj?
Mielőtt Cygnus kérdésére válaszolt volna, Nierya nagyot sóhajtott. Lehajtotta fejét, tekintetét hosszú percekig nem fordította vissza a szőke hajú nő felé. Mikor pedig ismét felnézett, Cygnus úgy látta, hogy könnyes a szeme. Nem kis erőfeszítésébe került produkálni mindezt, s azzal is tisztában volt, hogy azok, kik nem az álomban járnak, s csak fizikai testét látják, bizton meg fognak rémülni attól, hogy könnyezik. De ez vele jár.
- Valaki, aki fontos nekem, s a Rendnek, súlyosan megsebesült.
Szándékosan fogalmazott talányosan. Addig akarta gerjeszteni az aggodalmat Cygnusban, amíg az teljesen átveszi az uralmat a nő érzései fölött. Hogyha azonnal elmondaná neki, hogy ő a sebesült, talán meg sem értené. Egyszerűen csak a maga könnyedségével kinevetné, s lehet, hogy soha nem fogadná el fizikai valója szenvedésének tényét.
Cygnus közelebb lépett hozzá, felemelte kezét, s együttérzőn megsimította a vállát.
- Ne aggódj, biztosan felépül! Maurice majd segít. Gyere, tudok valamit, amitől felvidulnál! Ússz velem! - szólt, s ezzel a mondattal vissza is költöztette ajkaira a mosolyt. Ellépett Nieryától, hátat fordított neki, s megindult a tenger felé.
- Nem is kérdezed meg, hogy kivel van a baj? Cyg! Állj meg, hallod! Tudnod kell, hogy ki az..
Cygnus megmerevedett blúzának gombolása közben. Megfordult, hogy ekképp újra szembe helyezkedhessen Nieryával. Arcán ismét komolyság, sőt, aggodalom ült.
- Csak nem Erick?
Nierya megrázta fejét. Újabbat sóhajtott, apró, de lendületes léptekkel közelebb ment Cygnushoz.
- Nem. Nála sokkal több kötelék van közte és közted.
Cygnus arca vidáman kipirultból lassan egyre fehérebbé változott.
- Shaya?
Nierya megint megrázta fejét. Most már egészen közel volt Cygnushoz, éppen annyira, hogy meg tudja érinteni, ha akarja. Olyasmire készült, mely ugyan nem volt szép dolog, de a végcél eléréséhez elengedhetetlennek találta. Megérintette Cygnus vállát, enyhén rászorított.
- Nem, nem ő.
- Hát akkor? Csak nem Édesapa? - Cygnus láthatólag nem értette a dolgot, de az aggodalom és a félelem gúzsba kötötték, ezzel elérve, hogy fogékonyabb legyen Nierya szavaira. - Mondd el, kérlek! Ki miatt vagy szomorú?
Cygnus hirtelen éles fájdalmat érzett szemöldöke tájékán, ott ahol Nierya időközben megérintette őt.
- Sejtelmed sincs?
Cygnus megrázta fejét. A fájdalom olyan gyorsan múlt el, ahogyan érkezett, s Nierya tudta, ezzel nem ért el semmit. Úgy gondolta, hogyha felhívja a nő figyelmét testének fájdalmaira, akkor megérti, hogy ő az, aki lázálmában élet s halál között lebeg, de a felrepedt szemöldök érintése nem volt elég ahhoz, hogy kipukkassza az álomképet.

Erick odaugrott az ágyhoz, s már majdnem elkapta Nierya kezét, amikor Sorgon rákiáltott.
- Eridj onnan, Erick! Nem fogja bántani, de hagynod kell, hogy azt tegye, amit tenni kényszerül!
- De fájdalmat okoz neki! - vágott vissza Erick. Szívesen mozdult volna, de Sorgon figyelmeztetése megálljt parancsolt neki. Az ágytól úgy másfél lépésnyire lecövekelt, s árgus szemmel figyelte tovább, mi folyik az orruk előtt.

- Nem, nem tudom! Nierya, miért nem mondod el, hogy kivel van a baj? Mit titkolsz előlem? - kérdezte türelmetlenül. Nierya érezte, hogy lassan célba ér, de mégis nehezen vette rá magát a cselekvésre. Halk, már-már suttogó hangon kezdett beszélni, közben egy pillanatra sem engedve el Cygnus vállát.
- Semmit sem titkolok. Neked is legalább annyira jól kellene tudnom, mint nekem, sőt! Jobban. Érintett vagy a dologban és hiába akarod eltemetni magadban, ettől semmi sem változik. Vedd tudomásul végre, hogy mi történik, ne nekem kelljen kimondanom!
- De én tőled akarok választ kapni! - felelte Cygnus indulattal telt hangon. Mindig türelmetlen volt és már gyerekként is utálta azt az érzést, amikor kihagyták valamiből. Nierya nem haragot akart kiváltani belőle, de ez is sokkal közelebb állt a felismeréshez, mint a hamis boldogság, öröm.
- Biztos vagy benne, hogy szükséged van rám a felismeréshez?
- Biztos vagyok! Mondd ki végre, szent Selindére!
Nierya még egy lépést közelített Cygnushoz. Odahajolt a nő füléhez, s halk “ne haragudj!”-ot suttogott bele, majd meglendítette eleddig szabad kezét, s erősen megnyomta Cygnus hasán azt a részt, ahol a seb tátongott a nő fizikai testén.
Cygnus arca megvonaglott, éles sikoly szökött ki ajkai közül. Nierya figyelte, ahogy rendtársnője arca lassan éppoly fakóvá válik, mint amilyen fizikai valójában, s tudta, ennél több nem is kell már. Lassan megjelentek Cygnus testén a sérülések nyomai. Segélykérő pillantást vetett Nieryára.
- Mi történik velem? Mit tegyek?
- Küzdj, Cygnus! Minden erőddel küzdj és ne add fel, mert a lányodnak, s Ericknek is szüksége van rád.
A helyszín azzal egy időben változott meg körülöttük, ahogy Cygnus megértette, mire is utalt Nierya. Egy labirintus közepén álltak, köröttük mindenütt falak, sötétség. A falakon itt-ott meggyújtott fáklyák égtek, s mindenféle véset díszítette a köveket.
Nierya alakja halványodott. Már rá nem volt szükség, s ilyenkor szinte magától kilép az álmokból elméje. Ha akarna, sem tudna annál tovább maradni, mint amennyit megenged neki a néha önálló életet élő képesség.
Cygnus rémülten kapott utána, de már csak a barna hajú nő hangját hallotta.
- Keresd meg a kiutat! Gyere vissza, Cyg! A világosság felé vár az ébredés..

Cygnus fájdalmasan felnyögött, s ezzel egy időben Nierya alakja is megvonaglott. Erick és Sorgon egyszerre léptek közelebb az ágyhoz, de már mindketten tudták, hogy nem szabad közbelépniük. Erick figyelmét rendmestertársa hívta fel minderre, Sorgon pedig ismerte már felesége képességeit.
- Most mi történik?
Bukott ki a kérdés Erickből, látván Cygnus arcán tükröződni a fájdalmat. Felesége eleddig is halovány, de kifejezéstelen arcát most verejték öntötte el, s egyérdeműen kiült rá a kétségbeesésé és szenvedés.
Sorgon megnyugtatásképp megszorította Erick vállát.
- Azt hiszem, sikerült, amit Nierya eltervezett. - válaszolta. Hangjában nem érződött semmi abból az aggódásból, amit a nyakában újra izzásba kezdő ékszer keltett benne. Annak örült, hogy felesége próbálkozása nem volt hiábavaló, de nem tudta, hogyan bogozza ki magát Nierya Cygnus elméjéből. Egy álomból kilépni nem elég ahhoz, hogy ketté váljanak.
Erick válaszolt volna, de Nierya megmozdulása benne rekesztette a szót. A nő csukott szemmel ült fel, mozgása darabos volt és meglehetősen természetellenes. Amikor kinyitotta a szemét, tekintete egyenesen Erickre szegeződött, s a férfinek elállt a lélegzete attól, amit látott. Most már megértette Ashleet, világossá vált számára, hogy a lovásznő mitől rettent meg annyira. Nierya la Ligne arcáról Cygnus akvamarin kék szemei pillantottak rá.
- Crey és Selinde szerelmére! Mi a jó ég történik itt?
Erre a kérdésre Sorgon sem tudott felelni. Még soha nem látta így Nieryát, s a nő nem is számolt be neki az álomjárás groteszk kivetüléseiről.
- Fogalmam sincs, barátom! - vallotta be végül, hogy ő is legalább oly meglepetten áll a történtek előtt, mint Erick.
Az akvamarin színű tekintetben lassan örvényleni kezdtek a színek. A kékbe itt-ott barna vegyült, először csak kevés, majd ahogy egyre telt az idő, a barna lassan átvette az uralmat és Nierya szemei újra olyan színűvé váltak, amilyenek mindig is voltak. Mindezzel párhuzamosan Cygnus erőteljesen megmarkolta a takarót. Olyan volt, mintha rémálmodna, s ez az álom mozgatná izmait. Ez is több volt annál, mint amennyi mozdulatot eddig képes volt tenni. Azt jelentette, hogy már nem kómában fekszik, hanem lázálmában vergődik, s küzd azért, hogy felébredhessen végre.
Nierya lassan mozdult, első dolga az volt, hogy az ágy mellett álló Sorgon felé nyújtott keze után nyúlt. A férfi elkapta felesége kezét, gyengéden megszorította, megsimította a kézfejet.
- Segíts! - kérte Nierya halkan. Hangja gyenge volt és fáradt, Sorgon tudta, hogy az álomjárás ezzel jár. Közelebb lépett az ágyhoz, ölbe vette feleségét, s elindult vele az ajtó felé. Kettőt nem lépett, Nierya feje már vállára hanyatlott. Fáradtan szunnyadt karjai közt a nő, ki olyasmire képes, mire rajta kívül nem sokan.
- Kinyitnád az ajtót, Erick?
A kérdezett bólintott, ellépett Cygnus ágya mellől és átszelte a távolságot előző helye, s az ajtó között. A kilincsre kulcsolta ujjait, de az mégsem az őáltala kifejtett erőtől nyílt, hanem attól, aki kívülről ejtette meg ugyanezt a mozdulatot.

Derek meglepetten tapasztalta, hogy az ajtóban három rendtársa került vele szembe. Torokköszörüléssel küzdötte le meglepettségét, s ekképp odázta is kicsit a megszólalást. Jobban örült volna, ha Cygnus mellett épp nincs senki, vagy ha van is valaki, az nem maga Erick.
- Cryess! - köszönt végül, mikor már úgy érezte, hogy sok volt az egymásra szegezett néma pillantásokból.
- Cryess, Derek! - köszönt majdnem kórusban Erick és Sorgon.
Derek ellépett a rendmesterhelyettes útjából, hagyta, hogy Sorgon kivigye feleségét a szobából. Értetlenül tekintett utánuk, majd visszafordult Erickhez.
- Bejöhetek?
Erick bólintott, Derek pedig erre beljebb lépett a helységbe. Becsukta maga után a nyílászárót. Tekintete az ágyon fekvő Cygnusra vetült. A nő keze megmozdult a takaró fölött. Rászorított az anyagra, majd elernyesztette ujjait. Derek elfordította fejét, szürke szemeivel Ericket kereste a szobában.
- Pihenned kellene, nyúzottnak tűnsz! - jegyezte meg. A rendmester, ki egyben barátja is volt, fáradtan sóhajtott.
- Nem hagyhatom egyedül pont most!
- Itt maradok vele, ha gondolod. Rád férne egy kis távollét ettől a szobától, s a rend dolgaitól.
- Tényleg megtennéd?
Derek határozottan bólintott. Semmire sem vágyott jobban, semmint, hogy kettesben maradhasson Cygnusszal. Ez amolyan vezeklés volt számára annak okán, hogy hagyta így elfajulni a karavános dolgokat.
- Lenne mit mesélnem neki! Úgy hallottam, hogy Ashleevel ti is ezt teszitek, amióta itt fekszik. Menj, Erick! Semmi hasznodat nem veszi sem a rend, sem ő, ha kifacsarod minden erőd.
Ericknek be kellett látnia, hogy Derek igazat szól. Köszönetteljesen megszorította barátja vállát, odahajolt feleségéhez, csókot nyomott homlokára, majd távozott a helységből. Az istálló felé vette az irányt, Derek pedig kettesben maradt Cygnusszal.