A szélben lomhán himbálózó, enyhén nyekergő rendcímeren kívül semmi más zaj nem töri meg az udvar éjszakai csendjét. De mégis, a hatalmas szökőkút szóbortalan közepén, a jégen határozottan furcsa tréfa nyoma látszik. Egy szobor. Jégszobor.
Magas, karcsúra faragott nőalak, gondos kezek ügyes munkájának tűnve. Alakjával egymagas botra támaszkodik, háttal áll a rendház bejárati kapujának. Jégruhájának minden ránca egyenként kifaragva, hosszúszoknya, ejtett vállú, tölcsérujjban végződő felsőrész; mindenhol látszanak az elképzelt anyag vonalai. A női arc gondosan kidolgozott, szempillái hosszúak, ajkai teltek, de nem mosolyognak. Tekintete az egyetlen, mely nem élő, nincsenek megmunkálva íriszei, olyan így, mintha csak vak szemfehérjével nézné az épületet hosszú, derék alá érő hajzuhatagának keretéből. Nem messze a jelenségtől egy fekete hajú kislány ácsorog, tejfehér tekintetével a szobrot “figyelve”. Caila minden mozdulatát pedig az egyik ablakból fogadott apja, Derek nézi, vigyázó szeme a kislányon, de a szoborhoz nem kíván közelebb menni. Tudja jól, hogyan kerülhetett oda. Élénken él benne az emlék, mikor utoljára látta ezt a nőt.
- Mától kezdve pengeélen táncolunk. - sóhajtotta, észre sem véve, hogy hangosan gondolkodott. Ashlee ott állt a háta mögött, s egyszerre Derek vállára tette kezét. A férfi összerezzent.
- Nem hallottam, hogy itt vagy, Ash!
- Nem is akartam, hogy haldd! - mosolyodott el a nő. - Figyeltelek. Amikor Cailáról van szó, mindig megváltozol.
- Régóta szeretnél kiismerni, Ash, de eddig sem sikerült, eztán sem fog!
Derek érdessége nem zavarta a nőt. Odalépett mellé, ő maga is az ablakpárkányra könyökölt.
- Mi változott?
Derek értette, hogy a kérdés az udvarra és a szökőkútra vonatkozott.
- Felébredtek az Ezüstirák! - válaszolta, s ez elég volt ahhoz, hogy Ashlee szeme elkerekedjen. Csodálkozással vegyes félelemmel meredt Derekre.
- De ki ébresztette fel őket?
- Nem tudom, de vannak sejtéseim..

    Valahol a Boszorkánypart fölötti hegyek ölelésében egy befagyott gleccseren hat jégszobor áll, kört alkotva. A hatból ötnek ugyanolyan ruhája van a jégből kifaragva, hosszúszoknya, ejtett vállú, tölcsérujjban végződő felsőrész. Hajuk hosszúsága mindegyikőjüknek más, van, amelyik szobornak kotty díszlik fejbúbján, s van amelyiknek bokáig érnek le jégtincsei. Csak egy van köztük, aki kilóg a sorból. Az az alak vasrag, prémgalléros jégköpenyt viselt, haja kimért lófarokba volt fogva s tekintete nem volt holt, mint a többieké. A szoborszép arcra három, párhuzamosan futó könnycsepp volt ráfagyva. Egy anya soha-el-nem-sírt bánata meggyilkolt lánya után. Anouk Syndr felébresztette az Ezüstirákat, s megfagyott azért, hogy megmentse a rendet, melynek vezetőit annyira gyűlölte.
Talán mégsem volt olyan hideg az a szív, mely mellkasában dobogott valaha? Valószínűleg már soha nem fog kiderülni. Csak Derek sejtette, hogy Anouk tette, amit tett, na és persze Caila, de ők sem árulták el senkinek.